Jelentősen nőhet a Marokkóba látogató magyar turisták száma
Jelentősen nőhet a Marokkóba látogató magyar turisták száma az idén, és az év végén új közvetlen repülőjárat indulhat – hangzott el a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) éves közgyűlésén szombaton, Marrákesben. A tanácskozáson szó esett a biztosítási értékesítésről szóló irányelv magyarországi hatályba lépéséről is.
A 201 magyarországi utazásszervezőt tömörítő szövetség 87. közgyűlésén Erdei Bálint, a MUISZ elnöke megnyitójában kiemelte: komoly lehetőség van a két ország közötti turisztikai kapcsolatok további erősítésére. Ehhez a közvetlen légi járatok indítása mellett a szakmai találkozók is hozzájárulnak.
A közgyűlésen több mint 70 magyarországi utazási iroda vett részt. A külföldi turisztikai szervezetek egyre komolyabban érdeklődnek a szakmai együttműködésről a MUISZ-szal, miután egyre nagyobb lehetőséget látnak a szervezett magyar kiutaztatásban – tette hozzá.
Szólt arról, hogy a MUISZ egyik fontos célja, hogy Magyarországon is bevezessék a szabályozási oldalon azt a több országban elfogadott gyakorlatot, hogy az irodák az utazás teljes költségét egy összegben feltüntetve legyenek kötelesek megadni. Az utazók számára ez átláthatóbbá teszi a foglalásokat – fűzte hozzá Erdei Bálint.
Kitért arra is, hogy a jogosulatlan utazásszervezés ellenőrzéséhez az utazók biztonsága érdekében a hatóságoknak sokkal nagyobb jogkört kellene kapniuk a szervezet szerint.
Tromler Miklós marokkói magyar nagykövete arról számolt be, hogy a reptéri igazgatóság statisztikái szerint februárban 2700 magyar turista érkezett Budapestről, a tavaly ősszel indított Budapest-Marrákes, Budapest-Agadir közvetlen járatok közel 100 százalékos kihasználtsággal működnek. Hozzátette: 2018-ban várakozásaik szerint legalább 30 ezer főre emelkedhet a Marrákesbe érkező magyar turisták létszáma.
Kitért arra, hogy folyamatosak a tárgyalások a közvetlen Budapest-Casablanca járat indításáról a Royal Air Maroc-kal, ez 2018 végén vagy 2019 elején megvalósulhat. Kiemelte: Marokkó stabil, tiszta és biztonságos ország, tavaly október óta nem kaptak konzuli bejelentést turistákat érintő eseményről.
Mohammed Sajid, a Marokkói Királyság turisztikai minisztere köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy az elmúlt évben erősödött a két ország közötti turisztikai kapcsolat. Méltatta, hogy Magyarországon dinamikus az idegenforgalom fejlődése, és Budapest szerepe kiemelkedő a közép-kelet-európai régióban. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Átalakulóban a turizmus: többször, de rövidebb időre utaznak a vendégek
Erős nyarat zárt a hazai turisztikai ágazat, a Központi Statisztikai…
Tovább olvasom >Több aktív turizmus kell a kormány szerint
A Nemzeti Aktív Turisztikai Stratégia 2030-ig határozza meg az aktív…
Tovább olvasom >A nyelvi nehézségek miatt ragaszkodnak az utazók népszerű turistacélok kényelméhez
A Samsung legújabb kutatásából kiderül, hogy az európai nyaralók[2] 72%-a azt…
Tovább olvasom >További cikkeink
Elutasítja a rövid távú lakáskiadás teljes betiltását Budapesten 26 szakmai szervezet
A rövid távú lakáskiadás esetében a teljes tiltás és a…
Tovább olvasom >Történelmi Magyar győzelem az ifjúsági szakács világbajnokságon
A Bocuse d’Or előszobájaként is emlegetett Chaine Ifjúsági Szakács Világbajnokság…
Tovább olvasom >Vendéglátós szakiskolák tanulói mentették a Duna-parti szálloda ingóságait
Nagyon szép szakmai összefogás példája volt, ami az idei dunai…
Tovább olvasom >