Jelentősen javultak a német és euróövezeti konjunkturális várakozások januárban
Jelentős mértékben javult a befektetői hangulat Németországban és az euróövezetben az év kezdetén a mannheimi ZEW gazdaságkutató intézet felmérése alapján.

Javult a befektetői hangulat Németországban és az euróövezetben
Januárban a ZEW németországi befektetői hangulati felmérésében a konjunkturális várakozások indexe az előző havihoz képest 21,8 ponttal 51,7 pontra emelkedett. Ennél magasabban legutóbb 2021 júliusában állt, 63,3 ponton. A piac a ténylegesnél jóval kisebb értéket, a decemberivel közel megegyező 32,0 pontot várt januárra.
Az aktuális környezet megítélése romlott azonban az intézményes befektetők körében, a vonatkozó indikátor 2,8 ponttal mínusz 10,2 pontra csökkent.
„Jelentősen javult a konjunkturális kilátások megítélése az év kezdetén” – foglalta össze a felmérés megállapításait Achim Wambach, a ZEW elnöke. „A pénzügyi szakértők a gazdasági növekedés fellendülésére számítanak az elkövetkező hat hónapban azzal, hogy a negyedik negyedévi gyenge fázisból hamarosan sikerül kilábalni. A pozitív kilátások egyaránt érintik a német gazdasági teljesítmény nagy hányadát adó, a fogyasztás és az export alakulásában közvetlenül érintett ágazatokat” – mondta.
Javultak a pénzügyi szakemberek körében az euróövezeti konjunkturális kilátásokkal kapcsolatos várakozások is: a vonatkozó index az előző havihoz képest 22,6 ponttal 49,4 pontra emelkedett januárban. Az aktuális helyzet megítélése az euróövezetben is romlott, a mutató értéke a decemberihez képest 3,9 ponttal csökkent januárban mínusz 6,2 pontra.
A megkérdezett szakértőknek a többsége, 58 százaléka az infláció csökkenésére számít az elkövetkező hat hónapban az euróövezetben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Fruit Logistica 2026: tudásmegosztás és jövőformálás hat színpadon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >8,5%-kal nőtt a Rossmann forgalma tavaly
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Olcsóbb versenytárs? A németek nagy része azonnal vált
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: novemberben az előző év azonos időszakához mérten 5,4, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal visszaesett az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NGM: a SZÉP-kártya a turizmus motorja, 12 százalékkal nőtt a felhasználás novemberben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nyolc magyar energetikai beruházást támogat az EP szakbizottsága
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

