Jelentősen javult a fogyasztói hangulat Németországban
Júliusra vonatkozóan a várakozásokon felül alakult a nürnbergi GfK gazdaságkutató intézet németországi fogyasztói hangulatindexe.
A júliusra vonatkozó felmérésnek a GfK honlapján csütörtökön publikált eredménye szerint a mutató kilenc ponttal, mínusz 9,6 pontra emelkedett a júniusi mínusz 18,6 pontról, szemben a mínusz 12,0 pontos várakozással.
A hangulatindex összetevői közül egyaránt nagymértékben javultak a fogyasztók jövedelmi várakozásait és költekezési hajlandóságát számszerűsítő mutatók, valamint a konjunkturális kilátások megítélése. Csökkent viszont a megtakarítási hajlandóság, ami szinté pozitív hatással van a fogyasztói hangulatindex alakulására.
A felmérés megállapítása szerint a fogyasztók már kezdenek kikerülni abból a sokkos állapotból, amit a hangulatindex példa nélkül álló áprilisi zuhanása jelzett. A júliusi index emelkedése már a második egymást követő havi javulást tükrözi a fogyasztói hangulatban. A mutató így az áprilisban elért mélypontjához képest már 13 ponttal emelkedett. A júliusi mínusz 9,6 pont azonban még ezzel együtt is a harmadik legalacsonyabb érték az index történetében.
„Valamivel fényesebbé vált az alagút végén a múlt hónapban felderengő fény” – kommentálta a felmérés eredményét Rolf Bürkl, a GfK fogyasztási szakértője. „Ez jórészt mindenképpen a konjunktúracsomag olyan tételeinek is tulajdonítható, mint az áfa határozott idejű csökkentése. Amennyiben ezt a gyártók és a kereskedők valóban tovább is adják a vásárlóknak, az év második felében már megvalósulhatnak az év első felében elhalasztott beszerzések, ami nagyban hozzájárulhat a lakossági fogyasztás idei növekedéséhez” – mutatott rá.
A helyzet azonban ezzel együtt sem könnyű és nem is stabil. A rekordmagas részmunkaidős foglalkoztatás és a munkanélküliek számának növekedése miatt nagy a bizonytalansági érzet a lakosság körében. Németország ugyanis történetének egyik legsúlyosabb recesszióját éli át. A munkahelyvesztéstől és a jövedelemcsökkenéstől való aggodalom komoly erős fékező hatást fejt ki a fogyasztásra.
A fogyasztóknak a konjunktúra alakulásáról alkotott megítélése javult. A vonatkozó mutató 18,9 ponttal emelkedett az előző havihoz képest plusz 8,5 pontra. Vagyis a hosszú távú trendet képviselő nulla fölé, pozitív tartományba. A mostaninál magasabb értéken másfél évvel ezelőtt, 2019 januárjában állt a mutató, 8,6 ponton. A fogyasztók várakozásai szerint a német gazdaság gyorsabb ütemben fog talpra állni mint amitől korábban tartottak.
A jövedelmi várakozások mutatója szintén a második alkalommal emelkedett, 12,3 pont után most 6,6 ponttal, de ezzel együtt is még 39 ponttal marad el az egy évvel korábbitól. A jövedemi várakozásokat elsősorban a részmunkaidős foglalkoztatás és a munkahely elvesztésétől való aggodalom terheli.
A költekezési hajlandóság szintén javult, elsősorban a kevésbé borús jövedelmi várakozásoknak köszönhetően. A mutató 13,9 ponttal emelkedett 19,4 pontra, ami így 34 pontos elmaradást jelent az egy évvel korábbitól. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Új élelmiszerek üzletbeli tesztelését teszi lehetővé az Edeka Nord Németországban
Az Edeka Nord és a Food Harbour Hamburg most bejelentett…
Tovább olvasom >Újraszervezés után új lendületben a Pepco – a magyar piac stratégiai nyertes
Miközben a Pepco csoport fájdalmas németországi kivonulást hajt végre, a…
Tovább olvasom >Tovább nőtt a fair trade Németországban
A németországi fair trade forgalom 2024-ben 11%-kal, 2,6 milliárd euróra…
Tovább olvasom >További cikkeink
Eurostat: 2%-kal bővült az európai jégkrémgyártás 2024-ben
Az Eurostat friss adatai szerint 2024-ben az Európai Unióban 2%-kal,…
Tovább olvasom >Matcha Latte zabitalt vezet be kínálatába az Oatly az Egyesült Királyságban
Az idei nyarat új, matcha latte ízű zabitallal dobja fel…
Tovább olvasom >MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >