Jelentősen emelkedhet a zöldségtermelők kártérítésére szánt EU-keret
150 millióról 210 millió euróra emelte az Európai Bizottság azt az európai uniós költségvetési keretet, amelyből a németországi hasmenésjárvány miatt kieső bevételért kompenzálhatják a zöldségtermesztő gazdákat. Az EU zöldségtermelői az utóbbi hetekben helyenként a termés kétharmadát sem tudták eladni a hasmenésjárvány miatt a vásárlókban kialakult aggodalmak miatt.
Dacian Ciolos mezőgazdasági felelős a döntést Brüsszelben bejelentve úgy vélte, ez az összeg akár már 50 százaléknál nagyobb arányú kártérítést is biztosíthat a kárt szenvedett uborka- paradicsom-, paprika-, saláta és cukkinitermelőknek.
Ehhez adódik még a nemzeti zöldségtermelő szervezetek által nyújtható támogatás – hangsúlyozták brüsszeli források.
Az EU-tagállamok mezőgazdasági miniszterei -a magyar elnökség alatt- rendkívüli találkozón tárgyaltak a kártérítés kérdéséről. Akkor több ország egyértelművé tette, hogy 100 százalékos kártérítésre tart igényt.
Ciolos azonban ismét hangoztatta, hogy az uniós költségvetés támogatási lehetőségei végesek. Nem zárta ki mindazonáltal, hogy a keret a későbbiekben még emelkedik. A bizottsági javaslatot még a tagországok miniszteri tanácsának is jóvá kell hagynia – közli az MTI.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Aldi, Auchan, Lidl, PENNY, SPAR, Tesco: 2024-ben több mint 710 milliárdot fizettek be a költségvetésbe, miközben veszteséggel zártak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >OKSZ: Nem tud lépést tartani a reálkereset növekedési ütemével a lakossági fogyasztás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,8, az előző havit 0,4 százalékkal haladta meg februárban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

