A nyers tej áremelkedése miatt drágulhat a tej

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 09. 13. 13:50

Belátható időn belül emelkedhet Magyarországon a nyerstej ára az időjárási hatások, a magas takarmányárak, valamint egy új, olasz érdekeltségű piaci szereplő megjelenése miatt – tájékoztatta a Tej Terméktanács az MTI-t kedden.

Hozzátették: ez a folyamat már elkezdődött, és az unió más országaiban is hasonló a helyzet, érezhető a piaci nyomás. A legfrissebb információk szerint az úgynevezett „spot-árak” – ez az azonnali szállítható tej árát jelenti – 2-3 euró-centtel, vagyis 6-8 forinttal emelkednek belföldön. (Így elérik a 95-100 forintot literenként, a szerződéses árak pedig 85-90 forint/liter körül mozognak.)

A Tej Terméktanács arra is felhívta a figyelmet, hogy emellett megjelent a magyar piacon egy exportorientált termék-előállításban érdekelt új szereplő is. Ez a cég várhatóan szintén erős keresleti magatartással kezdi majd alapanyag-bázisának megteremtését és működésének stabil indítását.

Az áremelésre vonatkozó további figyelmeztető jel, hogy a szokásos évi tejtermelési többlet alapanyagár csökkentő hatása megszűnt – ez a többlet tavasz végén áll elő. Sőt, mindez az időjárási viszonyok és a takarmányárak miatt az indokoltnál nagyobb mértékben vonta maga után az alapanyag-előállítás szűkülését.

A szakemberek szerint mindez átszabja a feldolgozók árpolitikáját. Az emelkedő tejárak ugyanis már elérték azt a szintet, amit a jelenlegi kereskedelmi „átadási árszinten” nem lehet kigazdálkodni.

Így az áruházláncok kénytelenek lesznek vagy az esetenként 40-50 százalékos, a tejre, illetve az alapvető tejtermékekre felszámított hasznuk egy részéről lemondani, és szinten tartani a fogyasztói árakat; vagy emelni a fogyasztói áraikat mintegy 5-10 százalékkal; illetve bizonytalan eredetű és minőségű import tejtermék-dömpinggel próbálják majd alacsony szinten tartani a belföldi árakat.

Most a tej átlagos fogyasztói ára literenként 200-220 forint a hazai piacon.
A kereskedelmi piaci reakciókat jelentősen befolyásolja a forint árfolyamának alakulása, ami az előrejelzések szerint inkább stagnáló-gyengülő tendenciát mutat – vélik a Tej Terméktanács szakemberei.

(MTI)

Kapcsolódó cikkeink