Jelentősebb béremelésre készülnek az áruházláncok
Gördülékenyen zajlanak idén a bértárgyalások a nagy nemzetközi áruházláncoknál – írja a Világgazdaság Online.
A munkaerő megtartása érdekében a kereskedelmi cégek már tavaly az országos átlagot jóval meghaladó béremelésre kényszerültek. A Lidl például 2016-ban két lépésben, összesen 20 százalékkal emelte meg fizikai munkavállalóinak a bérét. A TESCO 3,5 milliárd forintot fordított tavaly bérfejlesztésre, ami átlagosan 11 százalékos béremelést jelentett 14 ezer, nem vezető beosztású munkavállaló számára. Az Auchan átlagosan 10 százalékkal növelte áruházi dolgozói bérét 2016-ban, ami – rendhagyó módon – már 2015 októberében életbe lépett, emellett számos külön juttatást, többek között kiterjesztett baleset- és életbiztosítási rendszert vezetett be, így összesen 1,2 milliárd forintot fektetett be a bérfejlesztésébe.
Neubauer Katalin, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség (MNKSZ) főtitkára nem vitatja, hogy időszerű és szükséges a bérfelzárkózás a kereskedelemben is, ám a minimálbér és a garantált bérminimum idei nagymértékű emelése nem egyformán érinti a multinacionális kiskereskedelmi láncokat és a kisebb cégeket.
A kisebb boltok nem tudják tartani a lépést a nagyobb mértékű bérfejlesztéssel, mivel
termelékenységük esetenként csak tizede a nagy üzletláncokénak. (Világgazdaság Online)
Kapcsolódó cikkeink
K&H Elemzői kommentár: A nagyobb lendületre vár a kiskereskedelem
A május elég rosszul alakult a boltokban, különösen az élelmiszerüzletekben,…
Tovább olvasom >Továbbra is kapnak támogatást a kisboltok és kiskocsmák
Fókuszban a vidék Magyarországa, a kormány a Magyar Falu Program…
Tovább olvasom >Nagy István: jó minőségű dinnyével indul a magyar dinnyeszezon
A tavalyihoz képest a dinnyeimport mennyisége 51 százalékkal csökkent, ami…
Tovább olvasom >További cikkeink
Spanyolországban vezeti be első AI-alapú megoldását a Carrefour
A francia Carrefour Spanyolországot választotta első mesterségesintelligencia-alapú megoldásának bevezetésére. Az AI.Carrefour…
Tovább olvasom >Kétszeres POP világbajnok a magyar Gösser Spritz display
Idén két világbajnoki címre is büszke lehet a hazai POP-szakma.…
Tovább olvasom >Legendás olasz panettone-gyártót vett az ír Valeo Foods
Újabb olasz cég felvásárlását jelentette be az ír székhelyű Valeo…
Tovább olvasom >