Jelentős támogatásokat kaptak a cukorrépa-termelők 2014-ben
Jelentős támogatásokat kaptak a cukorrépa-termelők a múlt évben, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) 13,7 milliárd forint összegű támogatást fizetett ki számukra 2014-ben – közölte az MVH kedden az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a területalapú támogatáshoz kapcsolódó elkülönített cukortámogatás jogcím alapján az eddigi legmagasabb, 11,7 milliárd forinthoz jutottak a termelők tavaly. A támogatást a 982 kedvezményezett termelő szabadon használhatta fel, a szaktárca ezzel is segíteni kívánta a gazdálkodók versenyképességét.
A nemzeti támogatások között meghirdetett, a cukorrépa-termelők mezőgazdasági csekély összegű (de minimis) támogatásával a Földművelésügyi Minisztérium (FM) szándéka az volt, hogy erősítse a piaci szereplők közötti szerződéskötési kedvet, valamint megfelelő mennyiségű árualapot biztosítson a magyar cukorgyártó-kapacitáshoz. Így a felek közötti szerződésben rögzített cukorrépa-mennyiség után 354 kedvezményezett részére 438,9 millió forint támogatást fizetett ki az MVH – tartalmazza a tájékoztató.
A tájékoztatás szerint 217 kedvezményezett részére, külön kifizetési kérelmek benyújtása – tehát újabb adminisztratív terhek – nélkül további mintegy 1,545 milliárd forintot fizetett ki az MVH december 31-ig. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Mere Magyarországon: árlista már van, bolt még nincs
A Mere orosz kiskereskedelmi lánc hivatalosan még nem nyitott boltot…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: a GDP-adatok mellett az emberek életét befolyásoló mutatók is kedvezően alakultak
A bruttó hazai terméken (GDP) túl emberi életek vannak, az…
Tovább olvasom >A GDP 2 százalékkal növekedhet 2025-ben
A jelenlegi kilátások szerint 2025-ben 2,3-2,4 százalék körüli GDP-bővüléssel lehet…
Tovább olvasom >