Jelentős pályázati források nyílhatnak meg a magyar halágazat számára
A következő hónapokban több, régóta várt pályázati kiírás érkezik a hazai halászati és akvakultúra ágazat szereplőinek – mondta az Agrárszektornak Timmel Ede, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) ügyvezető igazgatója. A szakma az utóbbi időszak kihívásai miatt különösen nagy érdeklődésre számít.
A jelenleg elérhető támogatási csomag a MAHOP Plusz, amely szakaszosan nyílik meg az ágazat szereplői előtt. A program első üteme már 2024-ben elérhető volt, és az ökoszisztéma-szolgáltatások kompenzációjára biztosított forrást: a halastavakat működtető gazdaságok hektáronként évi 40 ezer forint támogatást igényelhettek. A konstrukció rendkívül népszerűnek bizonyult, a keret az első körben teljesen kimerült, de későbbi keretemeléssel minden jogosult pályázó támogatást kapott.
A további szakaszok új beruházási és fejlesztési lehetőségeket hozhatnak a haltermelők számára. A MA-HAL szerint ezek a kiírások technológiai modernizációt, fenntarthatósági fejlesztéseket és versenyképességet javító projekteket is támogathatnak majd, ami hosszabb távon az egész élelmiszer-gazdaságra hatással lehet.
A szakmai szervezet arra számít, hogy a pályázatok megnyitásakor jelentős lesz a beadási hajlandóság, mivel a hazai haltermelő vállalkozások egy része évek óta halasztott fejlesztéseket szeretne megvalósítani.
Kapcsolódó cikkeink
Nébih: biztonságos a Sajóból kifogott halak fogyasztása
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Ismét kinyit a Jövő Áruháza a SIRHA Budapest kiállításon! (4. rész)
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

