Jelentős költség takarítható meg az optimalizált terményszárítással

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 01. 25. 11:10

A precíziós módszerrel optimalizált terményszárítással akár 10-40 százalék költséget is megtakaríthatnak a gazdálkodók – mondta Speiser Ferenc, az RS Kereskedelemi és Szolgáltató Bt. ügyvezető igazgatója szerdán Budapesten, az Agromashexpo agrár-gépipari szakkiállításon.

A kiállításon a precíziós szárítás komplex rendszerének kidolgozásáért logisztika kategóriában termékfejlesztési különdíjjal jutalmazott cég vezetője kiemelte: a precíziós szárítással egyben egyenletesebb terményminőség érhető el.
A rendszert a cég saját erőből fejlesztette ki, a működtetéshez szükséges hardver- és szoftvereszközökkel együtt – mondta a szakember.
Eddig 56 helyen telepítették az általuk kifejlesztett videokontrollt, a precíziós szárítási folyamatot, amely magasabb szintű terményszárító üzemeltetést jelent, 23 partnerüknél valósították meg.
Speiser Ferenc közölte azt is: évről-évre egyre nagyobb a gazdálkodók érdeklődése a precíziós szárítási folyamat iránt, amit az is jelez, hogy tavalyelőtt a cég nettó árbevétele 63 millió forint volt, míg a múlt évben már elérte a 150 millió forintot, az idén pedig ennek dupláját várják.
A cég munkájának eredményeként jelenleg több mint 11 ezer érzékelővel figyelik a Magyarországon működő terményszárítók működését. A rendszere iránt már a környező országokból is érdeklődnek – hangsúlyozta.
Feldman Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek elmondta: a tárca feladatának tekinti, hogy a gazdákkal megismertesse a precíziós technológiák előnyeit, segítse őket e technológiák alkalmazásában. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink