Jelentős kenyérdrágulás jön: a pékek emelkedő rezsije a fő ok
Újabb jelentős áremelést jelentettek be a pékek. Szövetségük elnöke azt mondta, októbertől a sütőüzemek nagy része tízszerannyit fizet majd az energiáért, mint eddig. A Pékszövetség szerint ugyanakkor a rozsos és magvas kenyerek ára már meghaladhatja az ezer forintot kilónként. Többen ezért otthon kezdtek el kenyeret sütni.

Szeptemberben tovább drágul a kenyér
A fehérkenyér ára egyetlen hónap alatt 13,5 százalékkal drágult, de a rozsos és magvas kenyerek ára is meghaladja az 1000 forintos kilónkénti árat- a KSH adatai alapján. A Pékszövetség szerint ugyanakkor további emelésre kell számítani, az elszálló rezsiárak miatt.
Korábban az agrárminisztérium azt nyilatkozta, véget érhet a drágulás, hiszen megindult a gabonaszállítás Ukrajnából. Ez azonban nem így történt. Az RTL Híradónak Csizmadia Lajosné, a Csizmadia és Társai Kft. ügyvezetője elmondta, náluk eddig 30 százalékot emeltek, de még 10-15 százalékot terveznek emelni szeptemberben, majd az év folyamán ezt követően ismét emelniük kell majd az árakat. Nem csak a liszt árának emelkedése miatt lesz erre szükség, hanem a kemencék működtetése miatt is.
A pékek nagyrésze ugyanis lényegesen magasabb rezsit fizethet októbertől, akkor jár le számukra a még kedvező, éves energiaszerződés. Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke elmondta, mintegy tízszeresére megy fel a gáz ára.
Ez nagymértékű önköltség növekedést ró a sütőipari üzemekre, amit megpróbálnak majd az üzemek áthárítani a vevőkre. Így azt kell mondjam, számítsanak arra, hogy a termékek ára az üzletekben emelkedni fog.
– mondta az elnök, aki hozzátette, hogy jelentős drágulásra számítanak. Az Eurostat legfrissebb adatai szerint Magyarországon a 2. legnagyobb az élelmiszerdrágulás az Európai Unióban.
Az RTL Klub anyaga itt látható.
Kapcsolódó cikkeink
Májusban lassult az éves infláció az euróövezetben és az EU-ban
Az euróövezetben és az Európai Unióban is lassult az éves…
Tovább olvasom >K&H: jövőre 2,5-3 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság
A jelenlegi, bizonytalan kilátások alapján az idei évre várható 0,5…
Tovább olvasom >Spanyolországban héthavi mélypontra mérséklődött a fogyasztói árak növekedése májusban
Spanyolországban a fogyasztói árak éves növekedése 2,0 százalékra, tavaly október…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Fokhagyma az európai piacokon: Miért nem garantál alacsony árakat a bőséges kínai termés?
Bár Kína idén kiemelkedő fokhagymatermést könyvelhet el, az európai fogyasztók…
Tovább olvasom >