Jelentős bérkülönbségek mutatkoznak a kiskereskedelemben
A kisboltokban dolgozó eladók havi keresete bruttó 200 ezer forint körül van – írja a Blokkk.com nyomán a Világgazdaság Online. A legjobban fizető mikrovállalkozás a benzinkút, ahol bruttó 193 ezer forintot visznek haza az öt–kilenc főt foglalkoztató kutak alkalmazottai, a legkevesebbet pedig a könyvesboltban dolgozók keresik. Ugyanakkor az alkalmazotti létszám emelkedésével a bérolló is nyílik a legkevesebbet és a legtöbbet fizető kisboltok alkalmazottainak fizetése között, a különbség – például az autókereskedésben dolgozóknál – elérheti akár a 100 ezer forintot is.
Az elmúlt évben érdemben nem változott a bolti eladók, árufeltöltők, pénztárosok, raktárosok száma. Több mint 144 ezren dolgoznak ezeken a területeken, a fizetésük pedig átlagosan bruttó 217 ezer forint körüli, ezen belül a 250 fő feletti áruházláncokban már mintegy bruttó 250 ezer forint. Az elmúlt egy évben a kötelező minimálbér és a munkaerőhiány jelentős béremelést kényszerített ki a kiskereskedelemben, a havi bruttó átlagkeresetek emelkedésének aránya két számjegyű volt, és elérte a 14 százalékot – írja a portál.
A 10–19 főt alkalmazó kisvállalkozásoknál is a benzinkút vezeti a sort 211 ezer forintos bruttó fizetéssel, és a zöldségesbolt zárja, ahol 29 ezer forinttal alacsonyabbak a bérek. A nagyobb könyvesboltokban a bruttó bér eléri a 208 ezer forintot is, ami megegyezik a hasonló alkalmazotti létszámmal rendelkező autókereskedésben dolgozók fizetésével.
A 20–49 alkalmazottat foglalkoztató cégek között már több bolt tud 200 ezer forint feletti bruttó fizetést adni. Az élen az autókereskedés áll 227 ezer forinttal, a sor végére a húsbolt került 190 ezer forinttal.
A középvállalkozó boltosoknál már 108 ezer forint a bérolló a legjobban fizető italbolt és a legrosszabbul fizető könyvesbolt között. A teljes kis- és középvállalkozói kört nézve a legrosszabbul a könyvesbolt fizet, 166 ezer forintot, a legtöbbet pedig az autókereskedés, 274 ezer forintot.
A legmagasabb bért a nagy bútorboltok fizetik, bruttó 291 ezer forintot, a legkevesebbet a kisboltok közül az autókereskedésben keresnek a dolgozók, ahol a bruttó bér 171 ezer forint körül van. (vg.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Fél évszázad után lecserélik a vonalkódokat
Hamarosan új korszak kezdődik a kiskereskedelemben: világszerte bevezetik a GS1…
Tovább olvasom >Május közepétől jöhet a drogériák árcsökkentése: 30 termékkategóriában mérséklődhetnek az árak
Újabb hatósági beavatkozás készül a hazai kiskereskedelemben: a kormány 30…
Tovább olvasom >Gazdag zöldségkínálattal találkozhatnak a fogyasztók a húsvét előtti időszakban
Bőséges zöldségkínálattal várják a vásárlókat a hazai boltok, a hazai…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >