Jelentős áremelés szükséges a baromfihúsoknál
A takarmányárak 30-35 százalékkal emelkedtek tavaly szeptember óta, és mivel a tápok az élőbaromfi-előállítás önköltségének kétharmadát teszik ki, minimum 20-25 százalékkal kellett volna emelkedniük a termelői baromfiáraknak – mondta Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács elnök-igazgatója a Világgazdaságnak.
Alap pénteki számában idézi a Agrárközgazdasági Intézet jelentését, amely szerint a vágócsirke termelői ára 6, a vágópulykáé pedig 2 százalékkal emelkedett 2021 első harminc hetében az előző év azonos időszakának átlagárához képest. Igaz, az előző év azonos hetéhez viszonyítva már 17,6, illetve 15,4 százalékos az áremelkedés.
Csorbai Attila arról is beszélt, hogy a takármányárak emelkedésén túl még az energia és a munkaerő árának növekedése sem jelenik meg a jelenlegi húsárakban. Továbbá a hazai baromfiágazatot tavaly március közepétől szinte egyidőben érte csapásként a Covid–19- és a súlyos madárinfluenza-járvány.
Kapcsolódó cikkeink
Mérséklődtek a tej és tejtermékek árai az év elején Magyarországon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
MOHU: 5200 visszaváltópont működik, de 47 nagyobb településen még nincs REpont – jöhetnek a köztéri „beöntős” automaták
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az OECD tagországok GDP-növekedése 0,3 százalékra lassult a tavalyi utolsó negyedévben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: a tavalyi negyedik negyedévben a beruházások teljesítménye 1,3 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


