Jelentős a visszaesés az alkoholmentes italok piacán

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2021. 01. 29. 11:48

Mintegy 8,2 százalékkal 2,361 milliárd literre csökkent az ásványvizek, ízesített vizek, szénsavas üdítőitalok, gyümölcslevek és jegesteák eladott mennyisége tavaly az azt megelőző évhez képest, közölte a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség titkára az MTI-vel.

Bikfalvi Istvánné ismertette, hogy tavaly az első negyedéves forgalom még az előző években kialakult trendeknek megfelelően alakult, azaz 2019. első negyedévéhez képest közel 10%-kal nőtt az ásványvizek, ízesített vizek, szénsavas üdítőitalok, gyümölcslevek és jegesteák eladott mennyisége. A koronavírus márciusi megjelenését követően azonban a második negyedévben drasztikusan visszaesett az ágazat értékesítése a kereskedelmi egységekben, illetve lényegében lenullázódott a vendéglátóiparban. A harmadik negyedévben – bár kisebb mértékben, mint a második negyedévben, – de szintén csökkent a forgalom. Átalakult az értékesítés szerkezete is: a kisebb kiszerelések forgalma jelentősen lecsökkent, a nagyobb, gazdaságosabb kiszerelések iránti kereslet pedig emelkedett, tette hozzá Bikfalvi Istvánné.

A titkár rámutatott arra is, hogy a járvány okozta problémák következtében a negyedik negyedévben 10,2%-kal esett vissza az ágazat forgalma az előző év azonos időszakához képest. A természetes ásványvizek forgalma 13,3%-kal, az ízesített vizeké és szénsavas üdítőitaloké 5,9%-kal, a 100 százalékos gyümölcsleveké 10,9%-kal, a gyümölcsitaloké 7,6%-kal, a jeges teáké 13%-kal csökkent az előző év hasonló időszakához képest. Az egyes termékkategóriák tavalyi forgalmáról Bikfalvi Istvánné azt írta, hogy 2019-hez képest a természetes ásványvizek forgalma 10,8%-kal, az ízesített vizeké és szénsavas üdítőitaloké 4,9%-kal, a 100 százalékos gyümölcsleveké 11,3%-kal, a gyümölcsitaloké 2,7%-kal, a jeges teáké 12,3%-kal csökkent.

A Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség a magyarországi ásványvíz-palackozók több mint 95%-át, az üdítőital- és a gyümölcslégyártók mintegy 90%-át képviseli. Tagvállalatai évi mintegy 250 milliárd forint termelési értéket állítanak elő, és közvetlenül 4 ezer embert foglalkoztatnak Magyarországon. (agrarszektor.hu)

Kapcsolódó cikkeink