Jelentett a Waberer’s

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 08. 07. 11:15

Az idei második negyedévben 33,1 százalékkal 115,5 millió euróra csökkent a Waberer’s International Nyrt. bevétele, rendszeres nettó vesztesége pedig a tavalyi 9,1 millió euróról 14,6 millió euróra nőtt – derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján  közzétett beszámolóból.

 

A nemzetközi pénzügyi szabványok (IFRS) szerinti konszolidált pénzügyi jelentés arról tájékoztat, hogy a féléves nettó veszteség a tavalyi 13,6 millió euróról 17,2 millió euróra nőtt. A bevétel eközben 354,9 millió euróról 289,3 millió euróra csökkent, vagyis 18,5 százalékkal esett vissza.
A bevételcsökkenés miatt a negyedévi rendszeres EBITDA (kamatfizetés, adózás és amortizáció előtti nyereség) 27,5 százalékkal mérséklődve 12,0 millió euróról 8,7 millió euróra csökkent. A féléves visszaesés aránya ennél kisebb, 11,4 százalék, a tavalyi 27,2 millió euró után 24,1 millió euró – közölték.
A visszaesést a Waberer’s is részben a járvány hatásaival magyarázta. A jelentés szerint Erdélyi Barna vezérigazgató a társaság egyik legnehezebb időszakának nevezte az idei második negyedévet. A korlátozó intézkedések miatt a közúti fuvarozás iránti kereslet már az első negyedév végére 30-40 százalékkal csökkent, és még mindig messze elmarad a válság előtti szintektől – tette hozzá.
A rendkívüli helyzet miatt a Waberer’s csökkentette a költségeit, és megváltoztatta az üzleti modelljét a nemzetközi fuvarozásban. A cégvezető bizakodva várja az intézkedések hatásait, de hangsúlyozta, hogy a fuvarozás, és a logisztika iránti kereslet továbbra is mérsékelt. Véleményét a menedzsment is osztja, hiszen arra számítanak, hogy a hosszú távú fuvarozás volumene lassan tér csak vissza a válság előtti szintre. A belföldi visszaesés mérsékeltebb volt, de a kereslet itt is visszafogott marad a következő negyedévekben – írták. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink