Javultak a mezőgazdaság kilátásai a Takarékbank szerint
Az előző negyedévhez képest javultak a magyar mezőgazdaság kilátásai, majdnem minden érintett bizakodóbb, mint a járvány első hulláma alatt – derül ki a Takarékbank harmadik negyedéves felméréséből, amelyet szerdán sajtótájékoztatón mutattak be.
A Takarékbank agrár üzletágának ügyvezető igazgatója szerint a javulás annak köszönhető, hogy az érintettek az új körülményekhez alkalmazkodva stabilizálták a helyzetüket. Hollósi Dávid szerint kedvezően hatott rájuk a vendéglátás, és az idegenforgalom fellendülése a nyári hónapokban, és összességében a forint euróval szembeni gyengülése is előnyükre vált, hiszen javította a külföldi értékesítés jövedelmezőségét.
A termelői csoportokra kitérve a szakértő üdvözölte, hogy a magyar mezőgazdaság vezető iparága, a szántóföldi növények termesztése a betakarítási időszak után is bizakodhat. A tavaszi aszályok után az időjárás kedvezőbbre fordult, a terményárak nőnek az élénk keresletnek köszönhetően, amihez a járvány miatt erősödő befektetői érdeklődés is erősít.
Az állati termékek piaca kiszámíthatatlanabb, akár rövid időn belül is jelentősen ingadozhatnak az árak, de hosszabb átlagban stabil a jövedelmezőség. A legsikeresebb a tojáságazat, és elégedett lehet a tejágazat is, de a baromfihús-termelés kilátásait rontotta a vízi szárnyasok iránti kereslet csökkenése. A harmadik negyedév legnagyobb vesztese a sertéshúságazat volt, mivel szeptemberben Németországban afrikai sertéspestissel fertőzött vaddisznót találtak. A Takarékbank szerint alapjaiban rendezheti át az európai sertéspiacot, hogy a kínai importtilalom letörte az átvételi árakat, és az egész kontinensen átalakultak a keresleti-kínálati viszonyok.
A kertészeti ágazat kilátásai mérsékelten javultak. Hollósi Dávid szerint a termelők helyzete ezen a téren különleges, hiszen sokféle terméket állítanak elő, amelyek nem helyettesítik egymást, ezért a hústermékekkel ellentétben nem is versengenek egymással. Munkaigényes ágazatként ugyanakkor nehézséget jelent számukra a munkaerőhiány, ezért hosszabb távon arra is készülni kell, hogy a gyümölcsök átkerülnek a prémium élelmiszerek kategóriájába.
A szakértő szerint a mezőgazdaság minden területén döntő szempont a gépesíthetőség, ami például a hústermelés költségeit és árait alacsonyan fogja tartani, hiányában viszont jelentős drágulás várható. A gyümölcs- és zöldségtermelés helyzetét nehezíti az is, hogy a nemzetközi kereskedelem elősegíti a kártevők terjedését, a környezetvédelmi szempontok viszont szűkítik a védekezési lehetőségek körét.
A sajtótájékoztatón a Takarékbank agrár- és uniós kapcsolatok ügyvezető igazgatója az EU közös agrárpolitikájának kilátásait részletezte. Mezei Dávid úgy véli, hogy a mezőgazdaságot érintő kérdések egyre inkább nemzetállami hatáskörbe kerülnek vissza, így hosszabb távon akár meg is szűnhet a közös agrárpolitika.
Egyre jelentősebb lesz az agráriumon kívüli szempontok, elsősorban a zöld követelmények szerepe a mezőgazdaságban, és számolni kell az agrárköltségvetés szűkülésével is. Utóbbi többek között az uniós vidékfejlesztési források csökkenését okozhatja. Mezei Dávid szerint a kisebb támogatásokat a forint árfolyamváltozása ellensúlyozhatja, de a szinten tartásukhoz így is szükség lehet magasabb arányú költségvetési hozzájárulásra. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Február 4-től lehet pályázni öntözési beruházások megvalósítására
Kiemelt területként kezeli az öntözéses gazdálkodás fejlesztését az Agrárminisztérium, amely…
Tovább olvasom >Tovább nő a vágómarha termelői ára
Az AKI vágási statisztikai adatai szerint 2024-ben a szarvasmarha vágása…
Tovább olvasom >Újabb településen erősítette meg a hatóság a kiskérődzők pestise betegséget
A Zalai vármegyei Nagymétnekpuszta, valamint Lenti településeken tartott juhállományoknál is…
Tovább olvasom >További cikkeink
MBH Bank: A januári inflációs adat után 4,6%-ra emeljük idei inflációs prognózisunkat
A decemberi 4,6%-os év/év alapú áremelkedést követően 2025. januárban 5,5%-kal…
Tovább olvasom >Az ESG fenntarthatóság egyre fontosabb a hazai kkv-k számára
A fenntarthatóság és a vállalatirányítási szempontok (ESG: Environmental, Social, Governance)…
Tovább olvasom >Nem magyar sajátosság a kiugró januári infláció – ekkor fékezhet az áremelkedés
Az év eleji áremelések hatásai egyértelműen megmutatkoznak a legfrissebb inflációs…
Tovább olvasom >