Javult a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban
A vártnál kevésbé javult a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban augusztusban – derült ki a Michigan Egyetem szokásos havi felméréséből.
Augusztusban a fogyasztói hangulatindex 96,8 pontra emelkedett a júliusi 93,4 pontról, amely az utóbbi nyolc hónap legalacsonyabb szintjét jelentette.
Elemzők magasabb, 97,4 pontos végleges értéket vártak augusztusra.
Az alindexek közül a következő hat hónapra vonatkozó fogyasztói várakozások mutatója a júliusi 80,5 pontról 87,7 pontra emelkedett augusztusban, a jelenlegi helyzetet tükröző almutató pedig 113,4 pontról 110,9 pontra csökkent.
Az egyéves időtávú inflációs várakozás augusztusban is a júliusi 2,6 százalékos szinten maradt, az 5-10 éves inflációs várakozás pedig a júliusi 2,6 százalékos szint után augusztusban 2,5 százalék volt.
A Michigan hangulatindex a Conference Board gazdaságkutató intézet indexe mellett a legfontosabb mérőszám ahhoz, hogy megbecsüljék, hogyan alakul a fogyasztás, amely az amerikai GDP mintegy 70 százalékát adja.
A Michigan Egyetem kutatói a havi rendszerességgel végzett reprezentatív felméréskor legalább ötszáz embert kérdeznek meg. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Komoly tárgyalások zajlanak a vámháború lezárásáról
Csak őszinte szándékkal lehet tárgyalni – így reagált a kínai…
Tovább olvasom >Évente közel 40 különböző kereskedőnél vásárolnak az amerikai fogyasztók
A Circana friss kutatása szerint az amerikai háztartások egy éven…
Tovább olvasom >Modern idő(se)k
Az „ezüstgeneráció” egyre meghatározóbb szereplője az FMCG-piacnak Európa-szerte: a szenior…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >