Javult a ZEW novemberi német befektetői hangulatindexe

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2021. 11. 09. 11:02

A várt romlás helyett javult a német befektetői hangulatindex novemberben a ZEW gazdaságkutató intézet kedden publikált felmérése alapján.

 

Javult a német befektetők hangulata

A novemberre vonatkozó hangulatindex 31,7 pontra szökött fel az októberi 22,3 pontról. A piac csökkenést, 20,0 pontot várt novemberre.

Az index a befektetők következő hathavi várakozásainak javulása miatt emelkedett, az aktuális piaci kondíciókat ugyanis rosszabbnak ítélték meg az előző havinál. A vonatkozó mutató értéke a várt csökkenésnél is nagyobb mértékben esett: 12,5 pont lett novemberre az októberi 21,6 pont után, a várt 18,0 pont helyett.

„A pénzpiaci szakértők bizakodóbbá váltak a kilátásokat illetően” – foglalta össze a felmérés megállapításait Achim Wambach, a ZEW elnöke. Hozzátette: az aktuális kondíciók indexének csökkenése elsősorban a beszállítói láncokban tapasztalható fennakadásokra és a magas inflációra vezethető vissza. Mindazonáltal a befektetők megítélése szerint a magas infláció átmeneti jelenség, a gazdasági növekedés pedig a következő évben erőteljes lendületet vesz majd.

A német befektetői hangulatindex nem várt javulásával párhuzamosan a frankfurti tőzsde DAX indexe is rekordot ért el kedden.

Javult a ZEW novemberi euróövezeti befektetői hangulatindexe is, az előző havi másfél éves mélyponthoz képest 25,9 pontra. Az euróövezeti hangulatindexet is a kilátások javulása emelte meg, mivel az aktuális kondíciókat 11,6 ponton 4,3 ponttal alacsonyabbnak ítélték meg az előző havinál.
A mannheimi ZEW (Zentrum für Europäische Wirtschaftsforschung) gazdasági kutatóintézet ESI (Economic Sentiment Index) mutatója mintegy 350 német intézményes befektetőnek és piaci elemzőnek az elkövetkező hat hónap kilátásairól és az aktuális befektetői kondíciókról alkotott véleménye összesítésével készül havi rendszerességgel. A mutató piaci várakozásokat meghaladó értékét tapasztalati alapon pozitív növekedési előrejelzésnek tekintik a gazdasági elemzők. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink