Javult a Nestlé első féléves nyeresége
A Nestlé, a világ legnagyobb élelmiszervállalata 7,5%-os javulást közölt az első féléves nettó profitjában, valamint megerősítette az éves növekedési célját, miután a visszavágott költség programja segített a határok fokozásában.
A cég közleménye szerint a nettó profit 5,45 milliárd svájci frankra emelkedett a tavalyi 5,07 milliárd frankhoz képest, miután az eladások 5,9%-kal 55,34 milliárd frankra növekedtek.
Paul Bulcke vezérigazgató szerint a vállalat a második félévben nagyobb kihívás elé néz, ahogy a búza, kakaó és egyéb nyers összetevők árai fokozatosan emelkednek. Hozzátette, hogy az első féléves teljesítmény után a Nestlé képes lesz a kihívással megbirkózni, valamint tartja az éves tervét az élelmiszerrel kapcsolatos 5%-os szerves növekedést illetően. A cég részvényei év eleje óta 4%-kal erősödtek.
A legerősebb növekedés Ázsiában, Óceániában és Afrikában figyelhető meg 9%-kal. Amerikában a szerves növekedés 6,1%, míg Európában 2,2% volt – írja a Quaestor közlése nyomán a tozsdeforum.hu.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
700 rászorulónak segített a Lidl Magyarország élelmiszermentő programja
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új helyre költözik a Wolt Market Debrecenben – közel duplájára nőhet a kínálat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hamis DEICHMANN webshopokkal és közösségi profilokkal próbálkoznak a csalók
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >