Javult a húsvét előtti élelmiszerbiztonság a tavalyi ellenőrzések eredményéhez képest
A húsvéti ünnepkör kiemelt élelmiszer-ellenőrzésének előzetes eredményei azt mutatták, hogy mintegy három-négy százalékkal tovább javult a helyzet a tavalyi évhez képest – közölte Kardeván Endre az ellenőrzések eredményéről.
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára elmondta, hogy április 4-17. között a szakemberek 2.780 ellenőrzést végeztek. Ennek során 152-szer figyelmeztettek, 115 esetben pedig összesen 8,6 millió forintot bírságot szabtak ki.
Az államtitkár a leggyakoribb hiányosságként a minőség-megőrzési idő lejártát, valamint a különféle higiéniai hiányosságokat említette. Hozzátette: a kiemelt ellenőrzés április 25-ig tart, de ezt követően is a szakemberek folytatják a rendszeres, tervezett ellenőrzéseket.
Kardeván Endre korábban – az ellenőrzés megkezdésekor – azt közölte, hogy az ellenőrzés célja, hogy minél kevesebb olyan élelmiszer jusson a húsvéti asztalra, amely gondot okozhat a fogyasztóknak.
Az összehangolt, átfogó vizsgálatok országszerte kiterjedtek nemcsak a kereskedőkre, hanem az élelmiszer-előállítókra és a raktárakra, az úgynevezett első betárolási helyekre is. Az ellenőrzések főként a húsvéti ünnepkörrel kapcsolatos árukat – sonkákat, más füstölt termékeket, tojásra, édességeket – érintették. A büntetés mértéke 15 ezer forinttól akár kétmilliárd forintig is terjedhet – írja a vallalkozoinegyed.hu.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Júniusban lassult a termelői árak éves csökkenése Németországban
Németországban a termelői árak 1,6 százalékkal csökkentek júniusban az egy…
Tovább olvasom >Erősebb félévet zártak a vidéki szálláshelyek, mint tavaly
A turizmus 2023-ban vett lendülete továbbra is érezteti hatását. A…
Tovább olvasom >Már minden Auchan-áruházban lehet muncholni
Május elejétől már minden Auchanban az eredeti árhoz képest akár…
Tovább olvasom >