Javul a magyarok hangulata, de erősödnek a korrupciótól való félelmek

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2021. 01. 27. 11:22

A világ lakossága továbbra is a koronavírust tekinti a társadalom legfőbb fenyegetésének. A magyar lakosság ezzel szemben leginkább a pénzügyi és politikai visszaélésektől tart, valamint az egészségügy helyzetéért aggódik, ugyanakkor világátlag alatti a munkanélküliségtől való félelem. Az Ipsos januárban összesen 22 ezer válaszadót kérdezett meg világszerte.

Az egy évtizede havi rendszerességgel elvégzett nemzetközi kutatás eredményei szerint a válság előtti szinten stabilizálódott a világ lakosságának hangulata az elmúlt hónapokban, ami összességében negatív mérleget mutat. Globális szinten az állampolgárok 38% érzi úgy, hogy jó irányba haladnának országa ügyei, míg 62%-os többség pesszimista.

A világ egyes országainak hangulatindexe jelentős eltéréseket mutat. Szaúd-Arábia és India lakossága hagyományosan optimista az ország jövőjét illetően (86% és 69%), míg a másik végletet Peru és Dél-Afrika képviseli (22%-os és 17%-os kisebbségben az elégedettek). Bár javult hangulatunk (3%-pont növekedés), Magyarország a mezőny alsó harmadában található meg a globális átlag alatti 30%-os értékével, amellyel Franciaország után a második legpesszimistább nemzetnek bizonyul.

ÁBRA: Véleménye szerint összességében jó irányba haladnak a dolgok az országában? (a felnőtt lakosság bázisán, N=22.003 fő)

Hangulatindex

A Covid-19 járvány megjelenése bizonyos szintű társadalmi összezárást, értékrend változást hozott, ugyanakkor a trend ideiglenesnek bizonyult: a tavaly áprilisban mért pozitív csúcs (45% vs. 55%) után 2021 januárjában ismét a vírus előtti szinten áll a globális hangulatindex.

ÁBRA: Véleménye szerint összességében jó irányba haladnak a dolgok az országában? Mi az, ami aggodalommal tölti el? – Globális átlag (a felnőtt lakosság bázisán, N=22.003 fő)

A világ lakosságának hangulata

A világjárvány európai megjelenése óta, azaz tíz hónapja töretlenül első helyen áll a koronavírus az Ipsos What Worries the World kutatássorozatának összesített listáján, újra emelkedő említésaránnyal (50%). A 27 vizsgált országból 17 esetében számít a legfőbb félelemnek a Covid-19, közülük is a következő olimpiai játékoknak helyt adó Japánban érte el a legmagasabb, 70%-os említést egy nem kisebb, mint 7 százalékpontos havi növekedést követően.

A munkanélküliségtől való félelmek a tavaszi kiemelkedő értékek után (42%) folyamatos enyhülve 37%-os szintet mutatnak januárban, de továbbra is az összesített lista második helyét foglalják el. A világ felnőtt népességét a szegénység, társadalmi egyenlőtlenség (29%-os említés), valamint a pénzügyi, politikai visszaélésesek is kikémlelten foglalkoztatják (27%).

Hazánkban a második hullám emelkedő megbetegedési számai ellenére is csak a negyedik helyen található a koronavírus, egyharmados említési aránnyal (34%), ezzel továbbra is a vírustól legkevésbé tartó európai nemzet címét érdemlik ki a magyarok, és világszinten is a harmadik helyen állnak Oroszországot és Argentínát követve (22% és 27%).

A magyar lakosságot aggasztó jelenségek

A magyar lakosság számára – a tavaly tavaszi időszaktól eltekintve – nem a koronavírus, hanem a korrupció számít a legfőbb aggodalomnak. Decemberhez képest 10 százalékpontot növekedve, a felnőtt lakosság 56%-a nevezte meg a pénzügyi és politikai visszaéléseket a társadalmat fenyegető kiemelt veszélynek, ezzel mind Európa, mind világszinten a legnagyobb hangot adva ilyen irányú félelmeinek. A dobogó első fokán Dél-Afrika lakosságával osztozik Magyarország népe, míg a másik végletet európai nemzetek, így Svédország, Németország, Franciaország képviselik, ahol a lakosok mindössze 7-10%-a tart a korrupciótól.

ÁBRA: Mi az, ami aggodalommal tölti el? – Pénzügyi / politikai korrupció (a felnőtt lakosság bázisán, N=22.003 fő)

A korrupciótól való félelem

Az egészségügy helyzetével kapcsolatos lakossági aggodalmak említésarányát tekintve januárban is világelső Magyarország, akárcsak az elmúlt egy évtized átlagában. A korrupcióhoz hasonlóan lakosság 56%-a említette meg kiemelt veszélyként, míg a világátlag 24%. Hozzánk hasonló hangulatról Lengyelország esetén lehet beszámolni (55%).

 

Kapcsolódó cikkeink