Javította a magyar gazdaságra vonatkozó előrejelzését a Világbank
A kormány azért dolgozik, hogy a megőrizze a magyar gazdaság újraindításában elért lépéselőnyt, és a lassuló világgazdasági környezetben is dinamikus növekedési pályán tartsa a magyar gazdaságot – így kommentálta Varga Mihály pénzügyminiszter, hogy a Világbank szerdán ismertetett legfrissebb prognózisában felfelé javította a magyar gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését.

Öt százalékkal nőhet idén a magyar gazdaság a Világbank szerint
A miniszter felidézte: a szervezet 2021-re a korábban jelzett 6 százalék helyett 6,8 százalékos növekedést vár a magyar gazdaságban, míg erre az évre 4,7 százalék helyett 5 százalékos bővüléssel számolnak. Előrejelzésük szerint 2023-ban is jelentősen, 4,3 százalékkal erősödhet a magyar gazdaság teljesítménye.
A miniszter kitért arra is, hogy a Világbank szerint a globális fellendülés lassulni fog, a pénzügyi kockázatok és az új vírusvariánsok is bizonytalanságot okozhatnak. A világgazdaság teljesítménye tavaly 5,5 százalék körül növekedhetett a nemzetközi szervezet szerint, idén 4,1 százalékos bővülést várnak, míg 2023-ra 3,2 százalékot. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Kivárás van – bizalom kevésbé
Makrogazdasági kitekintés az Egyensúly Intézet I. negyedéves elemzésében Lassuló GDP-növekedés,…
Tovább olvasom >A fogyasztás húzza a gazdaságot
Az Egyensúly Intézet friss előrejelzése szerint a magyar gazdaság idei…
Tovább olvasom >MNB-igazgató: 4,7 százalékos éves inflációval számol idén a jegybank
Az infláció 2025 hátralévő részében várhatóan meghaladja a jegybanki toleranciasávot,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Újabb 2 milliárd dollárt fektet a Mars az amerikai gyártás bővítésébe 2026-ig
Az édesség- és snackóriás Mars 2026 végéig további 2 milliárd…
Tovább olvasom >Öt év alatt 60%-os növekedést ért el az Aldi Spanyolországban
Az Aldi Nord az elmúlt öt év leggyorsabban növekvő élelmiszerláncává…
Tovább olvasom >Provident: magyarok egyre nagyobb részének kihívás kijönni a jövedelméből
A magyarok egyre nagyobb részének kihívás kijönni a jövedelméből, a…
Tovább olvasom >