Javítani kell a sertéságazat működési feltételein
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) által kidolgozott stratégiai sertésprogramot (sertésstratégiát) összhangba kell hozni a magyar növekedési tervvel; ezt az álláspontot fogalmazta meg a kormány a kidolgozott program megtárgyalását követően – mondta Feldman Zsolt csütörtökön.
A VM helyettes államtitkára a Sertés újság, valamint a Vágóállat- és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) szakmai tanácskozásán beszélt erről csütörtökön Budapesten.
Feldman Zsolt hangsúlyozta, hogy az ágazat szereplőinek pénzhez jutását meg kell oldani, ez fontos feltétele annak, hogy a tenyésztők, a feldolgozók megfelelő minőségű termékeket állítsanak elő. Ezért a szaktárca könnyíteni kívánja az ágazat szereplőinek forráshoz jutását – jelezte.
A helyettes államtitkár kifejtette, hogy a stratégiai sertésprogram úgy valósítható meg sikeresen, ha végrehajtásában részt vesznek a termékpálya szereplői, a termelőtől a feldolgozón át a kereskedőig.
Feldman Zsolt felhívta a figyelmet a bel- és külpiaci helyzet megismerésének fontosságára. A magyar termékek csak akkor lehetnek versenyképesek és nyereséget hozók az előállítók számára, ha pontos piaci ismeretek birtokában jutnak a piacra – mutatott rá.
A helyettes államtitkár a piaci siker feltételének nevezte, hogy a termékpálya szereplői összefogjanak, integrálódjanak, és közösen lépjenek fel alapvető érdekeik érvényesítésére.
A jelen lévő szakemberek egyetértettek abban, hogy összefogás szükséges az ágazat szereplői között. Ugyanígy szükségesnek tartották a sertésvertikumban a feketegazdaság visszaszorítását, a transzparens tevékenységet.
A konkrét teendők megvitatására, illetve az ágazat általános helyzetének javítása érdekében Németh Antalnak, a VHT elnökének javaslatára a jelenlévők megállapodtak abban, hogy március második felében fórumot tartanak a szakmai kérdésekről. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Júniusban lassult a termelői árak éves csökkenése Németországban
Németországban a termelői árak 1,6 százalékkal csökkentek júniusban az egy…
Tovább olvasom >Erősebb félévet zártak a vidéki szálláshelyek, mint tavaly
A turizmus 2023-ban vett lendülete továbbra is érezteti hatását. A…
Tovább olvasom >Már minden Auchan-áruházban lehet muncholni
Május elejétől már minden Auchanban az eredeti árhoz képest akár…
Tovább olvasom >