Japán az unión kívül a magyar élelmiszerexport legfőbb célországa
Japán az unión kívül a magyar élelmiszerexport legfőbb célországa, ezért is lett az idei Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK) díszvendége – jelentette be a földművelésügyi miniszter hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
Fazekas Sándor emlékeztetett: Japán dinamikusan bővülő piaca a magyar termékeknek, és egyben Magyarországon a legnagyobb ázsiai beruházó. Így Magyarország nagy várakozással tekint a távol-keleti szigetország bemutatkozására a 78., szeptember második felében megrendezendő OMÉK-on.
Kiemelte: a japán emberek előszeretettel fogyasztják a jó minőségű, magyar prémium termékeket. Példaként említette erre a mangalicából készült magyar élelmiszereket.
Dzsunicsi Koszuge, Japán magyarországi nagykövete arról beszélt, hogy a távol-keleti szigetország kormánya a köz- és magánszférával közösen tesz erőfeszítéseket a japán élelmiszeripari termékek megismertetésére a világban, és az export növelésére. Ebbe a folyamatba illeszkedik a budapesti bemutatkozás – mondta.
Daróczi László, az Agrármarketing Centrum (AMC) ügyvezető igazgatója az MTI kérdésére közölte: idei költségvetésük mintegy 3 milliárd forint. Ebből az OMÉK-ra 1,2 milliárd forint költhető, amit a kormány további 600 millió forinttal toldott meg. Remélik, hogy a látogatók és a kiállítók száma is több lesz a két évvel ezelőttinél, amikor 87 ezren látogattak ki a 900 kiállítót felvonultató vásárra – mondta az ügyvezető igazgató. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Visszaszerezheti elvesztett exportpiacait a magyar dinnye a termelői érdekképviseletek szerint
Visszaszerezheti exportpiacait a magyar dinnye, a 175 ezer tonnásra becsülhető…
Tovább olvasom >Nagy István: a magyar kormány nem nézi tétlenül a kialakult aszályhelyzetet
A magyar kormány nem nézi tétlenül a soha nem látott…
Tovább olvasom >OMME: méhraj észlelése esetén forduljon szakemberhez
A tavaszi és nyári időszakban megszaporodnak a méhraj észlelések, és…
Tovább olvasom >További cikkeink
Szárazság, technológiai verseny és összefogás: beindult a hazai dinnyeszezon
Komoly kihívások közepette indul a 2025-ös magyar dinnyeszezon: a csapadékhiány,…
Tovább olvasom >Romló, de a nemzetgazdasági átlagnál jobb konjunktúra a turizmusban
2025. júniusban a turisztikai cégek 70%-a szolgáltatási árainak növekedéséről számolt…
Tovább olvasom >Áremelkedés, exportcsökkenés, új fogyasztói szokások – így alakult a baromfi- és tojáspiac 2025 első felében
Látványos változások jellemezték 2025 első félévét a hazai baromfi- és…
Tovább olvasom >