Januárban felgyorsult a kiskereskedelmi forgalom növekedése Csehországban
Januárban 2,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Csehországban az egy évvel korábbihoz viszonyítva a decemberi 1,2 százalék után – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal szerdán Prágában.
Havi összehasonlításban a kiskereskedelmi forgalom januárban egy százalékkal volt nagyobb, mint a tavalyi év utolsó hónapjában.
Tavaly decemberben megállt a 19 hónapos visszaesés, és a statisztikák újra mérsékelt növekedést mutattak. A januári növekedést elsősorban a folyamatosan lassuló infláció határozta meg – mutattak rá az elemzők. Pozitív hatást gyakoroltak az alacsonyabb banki kamatok is.
A januári növekedést elsősorban az iparcikkek, az üzemanyagok és az élelmiszerek iránti nagyobb érdeklődés mozgatta – mutatott rá Jana Gotvaldová, a statisztikai hivatal szakigazgatója sajtótájékoztatón.
„Az élelmiszerek iráni kereslet húsz hónap után emelkedett januárban”
– jegyezte meg a szakigazgató. Az iparcikkek forgalma 4 százalékkal, az üzemanyagoké 2,3 százalékkal az élelmiszereké pedig 0,4 százalékkal emelkedett éves összehasonlításban.
Újra jobban ment az internetes üzleteknek, amelyek eladásai januárban 13,2 százalékkal emelkedtek.
A másik oldalon a háztartási kiadások 6,6 százalékkal, a ruházati cikkek és lábbelik 3,7 százalékkal, a számítógépes technika pedig 1,6 százalékkal visszaestek éves szinten.
Kapcsolódó cikkeink
10-ből 6 cég áremelést tervez
Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet áprilisi féléves vállalati konjunktúravizsgálatának…
Tovább olvasom >A szélsőséges időjárást megérzi az élelmiszerpiac is
Magyarországon a következő hónapokban várhatóan emelkedni fog a liszt és…
Tovább olvasom >Lassanként visszaépülhet a kiskereskedelmi forgalom és lakossági fogyasztás
A kiskereskedelmi forgalom alakulása és a lakossági fogyasztás visszaépülése az…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvette a Valeo Foods az Appalaches Nature-t
Megvásárolta a Valeo Foods Group a kanadai juharszirup-gyártó Appalaches Nature-t.…
Tovább olvasom >Franciaországban és Brazíliában növekszik, Európában küszködik a Carrefour
Az Európában meglehetős kihívást jelentő körülmények ellenére elégedett a Carrefour…
Tovább olvasom >Közel felére esett vissza az élelmiszer-ipari innovációk száma 2007 óta
A Mintel piackutató cég szerint a 2024 januárja és májusa…
Tovább olvasom >