Januárban 8,1 százalékos volt a munkanélküliségi ráta

Szerző: trademagazin Dátum: 2008. 02. 29. 00:00

2007. november–2008. januári időszakban a foglalkoztatottak száma 3 millió 873 ezer, 343 ezren kerestek munkát.

A vizsgált időszakban a 15–74
éves népesség 54,6%-a, a 15–64 éveseknek
61,6%-a, a munkavállalási korúaknak pedig
64,2%-a jelent meg a munkaerőpiacon. A nemzetközi
összehasonlításban használt 15–64 éves
korcsoportra számított foglalkoztatási ráta
56,5%-nak felelt meg, ami egy százalékponttal
alacsonyabb az egy évvel korábbinál. A
létszámcsökkenést részben az év
eleji foglalkoztatási folyamatok magyarázzák: a
nyugdíjmegállapítási jogszabályok
változása miatt a nyugdíjba vonulás
előrehozása, illetve az úgynevezett támogatott
foglalkoztatási formákban (pl. közmunka) dolgozók
alacsony létszáma. Több nemzetgazdasági
ágban a létszámváltozás
konjunkturális, illetve szezonális okokra vezethető
vissza.

A munkanélküliek száma
a 2007. november–2008. januári időszakban 343 ezerre nőtt,
ami 8,1%-os munkanélküliségi
rátát jelentett. A munkanélküliek számának
változása tendenciájában megegyezett a
nyilvántartott álláskeresőkével. (Az
Eurostat által publikált, a regisztrációs
munkanélküliségi adatok dinamikája alapján
továbbvezetett harmonizált munkanélküliségi
ráta az időszak középső hónapját
jelentő decemberben: EU-15: 6,9%, EU-27: 7,0%, Magyarország:
7,6%.)

A munkanélküliek 45,0%-a
egy éve vagy annál régebben keresett állást.
A munkanélküliség átlagos időtartama 16,4 hónap.


Kapcsolódó cikkeink