Izrael a piac liberalizálásával csökkentené a magas élelmiszerárakat
Izraelben 25 százalékkal magasabbak az élelmiszerárak, mint az Európai Unióban, ezért a piac liberalizálást tervezik, írta az Iszrael Hajom (Izrael Ma) című újság szerdán.
Az új törvény célja a verseny ösztönzése az élelmiszeriparban, különösen a jelenleg monopóliumok uralta tejiparban és az üditőitalok ágazatában. A pénzügyminiszter megígérte, hogy az árak csökkentéséért alacsonyabbá teszik az élelmiszerek, különösen a tejtermékek behozatali vámjait, valamint több import engedélyt adnak ki, ami reményeik szerint mintegy 15 százalékkal mérsékli majd az árakat. A javaslatot Jair Lapid pénzügyminiszter és Naftali Bennett gazdasági miniszter jegyzi.
Az izraeli drágaságot elrettentő adatokkal bizonyította a kneszet tudományos kutatóközpontjának a pénzügyi és gazdasági bizottság közös élelmiszer bizottságához beadott jelentése.
A jelentés szerint az utóbbi nyolc évben 16 százalékkal emelkedtek Izraelben az élelmiszerárak, szemben az EU 1,6 százalékos drágulásával. Az áremelkedés a töröknek kétszerese, a belgiuminak nyolcszorosa, a franciának pedig harminckétszerese volt ebben az időszakban.
Az idén ráadásul kétszáz százalékkal magasabb zöldség és gyümölcs árakra lehet számítani a december eleji ítéletidő miatt, valamint mert néhány hónapon belül megkezdődik a zsidó vallás megkövetelte sabbati év, ugyanis a hagyomány szerint minden hetedik évben parlagon kell hagyni a földeket. (Shiri Zsuzsa, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Jelentős torlódások alakultak ki a legnagyobb kikötőkben: késésekre igen, de áruhiányra várhatóan nem kell számítani
Globális logisztikai kihívások, több napos torlódások okoznak gondokat számos jelentős…
Tovább olvasom >Európai Bizottság: még mindig sok az illegális termék a Temun
Az Európai Bizottság által folytatott vizsgálat előzetes eredménye szerint a…
Tovább olvasom >Új vezérigazgató a Procter & Gamble élén
A Procter & Gamble (P&G) bejelentette, hogy 2026. január 1-jétől…
Tovább olvasom >