Ízgyártók a Packforumon
Október 21-22. között a Sealed Air Cryovac állandó csomagolástechnikai központja, a Packforum® adott otthont a „Tastemakers – Ízgyártók” elnevezésű rendezvénynek.
Az exkluzív eseményen 70 résztvevő képviselt 45 gyártó, elosztó és berendezés-technikai foodservice céget Európából, az USA-ból és Új-Zélandról.
Az európai foodservice piacot és különböző szegmenseit jellemző trendeket ismertető, az iparág elismert szakemberei által tartott előadásokat követően, a résztvevők ebéddel egybekötött roadshown ismerkedhettek meg a szobaszerviz, az ételkiadó automaták, a légitársaságok cateringje, a forró szendvicsek és a fagyasztott ételkiadók, önkiszolgáló éttermek, menzák, bankett szervezők részére kifejlesztett újdonságokkal. Bizonyítandó, hogy még az „haute cuisine” (magas szintű konyha) képviselői is szívesen alkalmazzák a minőségi csomagolású élelmiszereket, a rendezvény résztvevői bemutatóval egybekötött vacsorameghívást kaptak a Párizs belvárosában nemrég nyílt Alain Ducasse szakácsiskolába.
„21 ezer ételt szolgálnak fel másodpercenként Európában” – emlékeztette nyitó előadásában a résztvevőket Peter Backman, a Horizons ügyvezető igazgatója. „A fogyasztók számára összesen 359 milliárd euró értékű élelmiszert és italt értékesítettek 2008-ban, amely meghaladja az autókét”.
A trendek az ún. „fast casual” (gyors, ugyanakkor stílusos ételbárok) és a takarékoskodó életstílus felé mutatnak, melyből a gyorséttermek és szendvics automaták profitálnak. A legnagyobb potenciál a közép- és kelet-európai országok bővülő gazdaságában rejlik. A kilátások egyértelműen rosszabbak a szállodák és légitársaságok számára, mivel a csökkenő számú utazóközönség jobb szeret a repülőtéren vagy étteremben enni.
A gazdasági fellendülés esetén minden visszatérhet a normális kerékvágásba, azzal a különbséggel, hogy nagyobb jelentőséget kap az ár és alapvető elvárás lesz a nyereségesség és az innováció. A vendéglátó egységek száma várhatóan vissza fog esni a jelenlegi csaknem hárommillióról.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Történelmi utazás a magyar bor nyomában – Egerben folytatódik a Rubicon és az MKIK előadássorozata
Május 15-én Egerben folytatódik a Rubicon Intézet és a Magyar…
Tovább olvasom >Gulyáságyúval és tacskófutammal indul a food truck szezon
Több száz éves „food truckok” érkeznek a Kincsem Parkba –…
Tovább olvasom >Május 13-án startol a 44. Országos Borverseny – Dr. Nagy István agrárminiszter fővédnöksége mellett nyitják meg a rangos eseményt
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2025. május 13-án rendezi meg…
Tovább olvasom >