Izgalmas ételek és különleges söraromák

Szerző: trademagazin Dátum: 2009. 11. 23. 00:04

A minap különleges ízutazáson vehettek részt a szegedi Gőry Pince-Vendéglőbe meghívott vendéglátóipari szakemberek. A rendhagyó esemény arra hívta fel a szakemberek figyelmét, hogy vendégeik ételeihez ízben harmonizáló söröket ajánljanak.

A találkozó középpontjában az ételek fantasztikus aromái és a mellettük kínált sörök együttes ízharmóniája állt.
A Hügli Food Kft. mesterszakácsa, Simon Tamás által összeállított különleges menüsor mellé Csóka Sándor, a Borsodi Sörgyár Zrt. sörszakértője kínált igazán különleges vagy éppen a mindennapokból már jól ismert sört.
A sörkóstolás érdekessége, hogy a sör a megszokottnál kisebb pohárban, kevesebb mennyiségben kerül a vendég elé, hogy az ízlelés apró momentumaira helyezhesse a hangsúlyt. 
A Szegeden megrendezett eseményre a Hügli Food Kft. és a Borsodi Sörgyár Zrt. munkatársai a régió néhány  vendéglátóipari vállalkozását hívták meg. A szakemberek körében szervírozott menüsor, illetve a hozzá kínált sörök az igazán gyakorlott kritikusok elismerését is elnyerték. Az ételek és italok íze hol kiemelte, hol pedig kiegyensúlyozta egymást, minden esetben a harmóniát igyekezve megteremteni. A kesernyés és édes, a sima és szénsavas, vagy éppen a fűszeres és a barna ízeinek, illatainak összhangja valódi élménnyé érett a nyolcféle fogás és sör végére.




Kapcsolódó cikkeink