ITM: nyolcmilliárdos turisztikai fejlesztés kezdődik Hajdúszoboszlón

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 12. 09. 10:35

Nyolcmilliárd forintos turisztikai fejlesztés kezdődik Hajdúszoboszlón, a beruházás előkészítésére 400 millió forintot biztosít a kormány – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára online sajtótájékoztatón.

Bodó Sándor azt mondta, olyan multifunkciós rendezvényközpontot hoznak létre a fürdővárosban, amely nem csak a nyári turisztikai szezonban, hanem egész évben otthona lehet a különféle kulturális, szabadidős és sportrendezvényeknek.
Czeglédi Gyula (független), Hajdúszoboszló polgármestere hozzátette: a kétezer ember befogadására tervezett beruházás előzetes építészeti ötletpályázatára 27 pályamunka érkezett, ebből 11-et díjaztak.
A beruházás helyszínét hamarosan kijelölik, a jövő év az engedélyes és a kiviteli tervek elkészítésével, illetve a közbeszerzéssel telik majd, de készül egy megvalósíthatósági tanulmány is annak érdekében, hogy „önmagát fenntartó létesítmény” épüljön – ismertette a polgármester, jelezve, hogy a beruházás alapkövét várhatóan 2022 elején helyezhetik el.
Czeglédi Gyula arról is beszélt, hogy Hajdúszoboszló Budapest és Hévíz után a harmadik legkeresettebb turisztikai célpont, amely az egészségturisztikában a legszélesebb kínálatot nyújtja. Több mint 16 ezer szálláshellyel rendelkeznek, többségük felújítása – a kormány, illetve a turisztikai ügynökség jelentős támogatásával – folyamatban van.
Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) turizmusstratégiai vezérigazgató-helyettese szerint a fejlesztéssel Hajdúszoboszló felkerül a konferencia- és a sportturizmus nemzetközi térképére is.
Kiemelte: a turisták az idén nyáron 11,6 millió vendégéjszakát töltöttek Magyarországon, ami kiváló szám, és ebből kivette a részét Hajdúszoboszló is.
„Magyarország kormánya odaáll a turizmus mellé ebben az időszakban is, ahogy tette ezt tavasszal” – utalt Könnyid László arra, hogy az ágazatnak a munkahelyek védelmére az idén eddig több mint 700 milliárd forint támogatást biztosítottak.
Felidézte: a kormány a nyáron 24 ezer magánszálláshely fejlesztéséről döntött 42 milliárd forint értékben, amelyből szobánként egymillió forintból újulhatnak meg a szálláshelyek.
Könnyid László szerint 2021 tavaszára, amikor a turizmus újraindulását remélik, Hajdúszoboszlón is egy teljesen megújult kínálat áll a belföldi vendégek rendelkezésére. „Magas minőséget csak magas minőségű szálláshellyel lehet elérni” – hangoztatta.
Hajdúszoboszlón átgondolt stratégia mentén folynak a belvárosi fejlesztések és a szállodafelújítások is, ezek eredményeként versenyképes marad a fürdőváros, amely a pandémia évében is jól teljesített: 227 ezer vendég járt a településen november végéig, csaknem 60 százalékuk a nyári hónapokban – ismertette a vezérigazgató-helyettes. (MTI)

 

Kapcsolódó cikkeink