ITM: már az év végi hajrá előtt is magasan szárnyal az elektronikus kereskedelem
Az ősz első hónapjában ismét a koronavírus előtti időszak bővülési szintjét hozta a kiskereskedelem. A Központi Statisztikai Hivatal közlése szerint a hazai boltok forgalma az egy évvel korábbihoz képest közel 6 százalékkal nőtt szeptemberben. Az online értékesítésben 2020 után minden bizonnyal újra rekordévet zárnak majd decemberben – összegezte Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára.

Rekordév lehet az idei az online értékesítésben
A minisztérium közleménye emlékeztet arra, hogy a kiskereskedelem teljesítménye 2013 nyarától a világjárvány hazai megjelenéséig, több mint 80 hónapon át, folyamatosan javult. A tavaly áprilisban bekövetkezett drasztikus visszaesést egy szűk esztendő követte. Az idei második negyedévtől azonban minden hónapban növekedést mutatott a statisztika a megelőző év azonos időszakához viszonyítva.
A szektornak szeptemberben sikerült felülmúlnia a forgalom tavaly januári volumenét. A havi bővülésből megint nagyobb részt vállaltak magukra a tartós fogyasztási cikkeket árusító üzlettípusok. Már csak a bútor- és műszakicikk-boltok forgalma marad el a korábbitól – közölték.
Cseresnyés Péter hozzátette: az online és csomagküldő értékesítés 2020-ban lépte túl először az ezermilliárd forintot. Az e-kereskedelem minden jel szerint képes lesz „még egy jókora lapáttal rátenni” a tavalyi teljesítményére. Az idei év első kilenc hónapjában már 927 milliárdnál tart, pedig a legerősebb időszak csak most következik. A webshopok forgalma a legutóbbi tizenegy hónapból hétben haladta meg a korábban soha el nem ért 100 milliárd forintot. Nem lenne nagy meglepetés, ha még idén megdőlne a mintegy 140 milliárd forintos havi csúcs is – jegyezte meg az államtitkár. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A biztonság továbbra is a legfontosabb szempont a magyar fogyasztók 83%-ának az online vásárlás során
A biztonság továbbra is a legfontosabb szempont a magyar fogyasztók…
Tovább olvasom >„A polc nemcsak hely, hanem stratégia” – a P&G újragondolja a vásárlói élményt Magyarországon
Interjú Joanna Bohdanowicz-cal, a Procter & Gamble Közép-európai szenior igazgatójával…
Tovább olvasom >Madar Norbert – a magyar piaci szereplők a Temu árnyékában csak vegetálnak
„Nem szeretem használni az e-kereskedelem kifejezést, sokkal inkább lefedi a…
Tovább olvasom >További cikkeink
PwC E-toplista: A legnagyobb és legismertebb online kereskedők
4 kategória: legnagyobb, FMCG, magyar, legismertebb – 2024 legsikeresebb e-kereskedőinek…
Tovább olvasom >Krízistérkép 2024: Jelentősen nőtt az elhúzódó válságok száma
450 válsághelyzetet regisztrált és elemzett kommunikációs szempontok szerint az MPRSZ…
Tovább olvasom >K&H: hány forintért kártyáztak a magyarok külföldön?
Közel 3 millió alkalommal vásároltak külföldön a K&H bankkártyás ügyfelei…
Tovább olvasom >