ITM: malőrmentes volt a likőrök fogyasztóvédelmi vizsgálata
Húszféle likőrt vizsgáltatott meg akkreditált laboratóriumában az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) időszaki ellenőrzéssorozatának részeként – közölte a tárca szombaton az MTI-vel, hangsúlyozva, hogy malőrmentes volt a likőrök fogyasztóvédelmi vizsgálata. A közleményben hangsúlyozták: az üvegen, címkén található tájékoztatás és jelölések, az italok cukor- és alkoholtartalma e termékek mindegyikénél megfelelt az előírásoknak.
A likőr mezőgazdasági eredetű etil-alkoholból vagy párlatból, édesítve és ízesítve előállított szeszes ital. Elkészítése során felhasználhatóak mezőgazdasági eredetű élelmiszerek, például gyümölcs, bor, tejszín, tej, vagy akár természetes és mesterségesen előállított úgynevezett természetazonos aromák is. A feketeribiszke, cseresznye, meggy, málna, faeper, fekete áfonya, citrusfélék, törpemálna, sarkvidéki szeder, tőzegáfonya, vörösáfonya, ezüsttövis, ananász típusú gyümölcslikőrök kizárólag természetes aromákat tartalmazhatnak.
A likőr minimális alkoholtartalmának 15 térfogatszázaléknak, minimális cukortartalmának pedig literenként 100 grammnak kell lennie. A szeszesitalokra vonatkozó szabály szerint a tojáslikőr esetében az előbbi határérték 14 százalék, a cukor- vagy méztartalom pedig literenként legalább 150 gramm.
Az akkreditált élelmiszer labor az elvárt mutatók teljesülése mellett a tájékoztatás és a jelölések megfelelőségét is vizsgálta. Mivel minden ellenőrzött termék eleget tett az előírásoknak, egyetlen esetben sem kellett fogyasztóvédelmi hatósági eljárást indítani. A vizsgált likőrök tételes felsorolása a kormányzati honlapon megtalálható.
Az ITM a hatósági szakemberek bevonásával november közepétől december végéig az üzletekben, webáruházakban és karácsonyi vásárokban is folyamatos ellenőrzésekkel védi a magyar családokat. Az aktív jelenlét része az ünnepi időszak jellegzetes termékcsoportjainak célzott vizsgálata is. Korábban a csokimikulásokban nem találtak kivetnivalót az ellenőrök, a fényfüzérek közel kilencven százaléka azonban tűzveszélyesnek vagy érintésvédelmi szempontból kockázatosnak bizonyult. A termékbiztonsági követelményektől elmaradó díszvilágítási eszközöket kivonták a forgalomból, visszahívták a vásárlóktól, jelentős részüket már a vámhatáron lefoglalták, majd megsemmisítették. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Jelentős vállalásokat tett az ásványvíz-palackozó cég a GVH eljárásának eredményeként
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Webáruházak árfeltüntetési gyakorlatait ellenőrizte európai vizsgálatban a GVH és az NKFH
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szennyezett citromfűlevél visszahívását kezdeményezte a fogyasztóvédelmi hatóság
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Drágultak a nemzetközi élelmiszerárak a közel-keleti konfliktus energiaár-felhajtó hatása miatt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Már minden huszadik azonnali fizetés a qvik rendszerén keresztül fut
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Zabalapú „feta” nyerte a német Lidl és a ProVeg „sajtinnovációs” versenyét
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

