ITM: jelentősen csökkent az árubemutatókkal kapcsolatos panaszok száma
A kormányzati intézkedéseknek köszönhetően kevesebb mint tizedére szorult vissza a fogyasztóvédelmi hatósághoz árubemutatós megtévesztések miatt beérkezett panaszok száma – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel.
A közlemény idézi Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkárt, aki kiemelte: a kormány által javasolt jogszabály-módosítások és a hatóságok hatékony együttműködése eredményeként három év alatt havi 43-ról 3-ra esett vissza az árubemutatókkal kapcsolatos panaszok száma.
Emlékeztettek: az Országgyűlés 2015 decemberében fogadta el a törvénymódosítást, amellyel megtiltotta a árubemutatókon a hitelközvetítést és az ingyenes juttatások reklámozását. Korábban a kereskedők kis értékű ajándéktermékeket ígérve vonzották be a bemutatókra elsősorban az időskorúakat.
Kiemelték, a fogyasztóvédelmi ellenőrzéseken új jelenségként tapasztalták, hogy az árubemutatóval egybekötött termékértékesítéssel foglalkozó cégek a bemutatókat magánlakásokon tartják, a kínált termékek köre pedig az egészségügyi területre tevődött át.
A szaktárca a magyar családok és idősek érdekében változatlanul fokozott figyelemmel kíséri az árubemutatókra szakosodott cégek működését, és aktív hatósági jelenléttel a jövőben is fellép a gyakran megtévesztésre épülő, a leginkább kiszolgáltatott idős embereket tudatosan megkárosító értékesítési gyakorlattal szemben – közölte az ITM. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Tanúsítványt hoz létre fogyasztóbarát webáruházaknak a FEOSZ
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fulladásveszélyes játékokat vont ki a forgalomból a fogyasztóvédelem – a vizsgált játékok 62%-a megbukott a vámhatáron
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >256 millió eurós bírságot kapott a Ryanair Olaszországban, a légitársaság fellebbez
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: novemberben az előző év azonos időszakához mérten 5,4, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal visszaesett az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NGM: a SZÉP-kártya a turizmus motorja, 12 százalékkal nőtt a felhasználás novemberben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nyolc magyar energetikai beruházást támogat az EP szakbizottsága
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

