ITM: elkezdődött a TeSzedd! országos hulladékgyűjtő akció
Idén már tizedik alkalommal valósul meg Magyarország legnagyobb és egyre népszerűbb hulladékgyűjtő eseménye, a TeSzedd! Az akció keretében május 2-tól 8-ig több mint 1000 találkozási ponton gyűjtik az elhagyott hulladékot az önkéntesek – jelentette be Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára a tárca hétfői közleménye szerint.
A kormány kiemelt célja az illegális hulladékkal szennyezett területek felszámolása a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben foglaltak szerint, hiszen mindannyian tiszta környezetet, tisztább országot szeretnénk.
Steiner Attila a közleményben hangsúlyozta, hogy a TeSzedd! a környezettudatos gondolkodást, a lakossági szelektív hulladékgyűjtés elterjedésének erősítését, és az erre irányuló széles körű társadalmi szemléletformálást is népszerűsíti.
A hulladék elszállításáról és a gyűjtéshez szükséges eszközökről (kesztyűk, zsákok, kötözők) idén is az Innovációs és Technológiai Minisztérium gondoskodik. Az összegyűjtött hulladékot a helyileg illetékes közszolgáltatók fogják elszállítani hasznosítás és ártalmatlanítás céljából.
Az akcióról további információk a szelektalok.hu-n találhatók – olvasható az ITM közleményében. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A McDonald’s videójából derül ki, mi lesz a tálcákon maradt hulladékkal
A hazai McDonald’s több mint negyed évszázada végzi szelektíven a…
Tovább olvasom >Tájékoztatás az állati melléktermékek összegyűjtésének szabályairól
A 2022-ben elnyert koncessziós pályázat értelmében 2023. július 1-jétől 35…
Tovább olvasom >EM: még egy hétig lehet regisztrálni a TeSzedd! hulladékgyűjtő akcióra
Április 11-én, kedden 18.00 óráig jelentkezhetnek az önkéntesek a tizenegyedik…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az Aldi szalmonellával szennyezett hajdinalisztet hívott vissza a forgalomból
Az Aldi szalmonellával szennyezett Happy Harvest hajdinalisztet vonat ki a…
Tovább olvasom >Új AI alapú tervezőeszközzel segíti az amerikai kereskedőket az Alibaba
Az Alibaba International bevezette a kis- és középvállalkozások igényeire szabva…
Tovább olvasom >