A McDonald’s videójából derül ki, mi lesz a tálcákon maradt hulladékkal
A hazai McDonald’s több mint negyed évszázada végzi szelektíven a hulladékgyűjtést hazai egységeiben. Az éttermek munkatársai több csoportba válogatják szét a tálcákon maradt csomagolást és ételmaradékot, valamint a konyhán keletkező hulladékot, amit az étteremlánc, partnereinek ad át újrahasznosításra. A Meki most a Környezetvédelmi Világnap alkalmából készített videón mutatja be, miként is történik ez a gyakorlatban.
A magyarországi McDonald’s már 1998-ban, a hazai vendéglátásban az elsők között kezdte el a szelektív hulladékgyűjtést éttermeiben. A szelektálási rendszer folyamatos fejlesztésének köszönhetően a hálózat jelenleg az étteremláncban keletkezett valamennyi hulladék közel 80%-át adja át hasznosításra.
A dolgozók az éttermekben különválogatják a vegyes műanyag hulladékot, a papír és a papír alapú hulladékot, a fémet, valamint az ételmaradékkal szennyezett hulladékot és az ételselejtet is. A vendégek által a tálcákon hagyott, erre alkalmas csomagolási hulladék nagyobb részben anyagában, kisebb részben pedig energiaforrásként hasznosul újra.
A tálcákról lekerülő hulladék mellett a konyhákon keletkező évi közel 600 tonna használt sütőolajból biodízelt állítanak elő. Emellett a zsírfogók tisztítása során keletkező iszaphulladékot, valamint az élelmiszerhulladékot és ételselejtet biogázüzemben használják fel elektromos áram és hőenergia termelésére.
Kapcsolódó cikkeink
Valentin-nap hétvégéjének estéin a szerelmeseké lesz a McDonald’s megújult Nyugati téri étterme
A szerelmeseket várja február 14-én és 15-én péntek és szombat…
Tovább olvasom >Visszatér a libamájas burger a McDonald’s-ba
Február 5-től a hazai McDonald’s éttermekben ismét kapható a lánc…
Tovább olvasom >McDonald’s visszahódítási stratégia: megérkezett a McValue
A McDonald’s, az Egyesült Államok legnagyobb gyorsétteremlánca, új menükoncepcióval próbálja…
Tovább olvasom >További cikkeink
Újra növekedési pályán az európai bio piac, Magyarország az öko területaránnyal a globális mezőny első negyedébe került
Elérhetőek a legfrissebb statisztikai adatok az ökológiai gazdálkodás globális fejlődéséről.…
Tovább olvasom >foodora: Valentin-napon már reggel 7-kor óvszert rendelnek
Tarolnak a virágosok, de csokoládét és alkoholt is sokan rendelnek…
Tovább olvasom >A magyar e-kereskedelmi forgalom növekedését már az import hajtja
2024-ben a teljes magyar e-kereskedelmi piac a PwC Q1-Q3 közötti…
Tovább olvasom >