ITM: a háztartások jövedelmének gyarapodása hajtja a kiskereskedelmet
A háztartások jövedelmének gyarapodásával magyarázható a kiskereskedelmi forgalom bővülése, amely várhatóan a következő hónapokban is folytatódik – reagált Pomázi Gyula, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán a legfrissebb kiskereskedelmi adatokra.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön közölte, hogy az előzetesen közöltnél is nagyobb mértékben bővült a kiskereskedelmi forgalom, hiszen a második becslés szerint júniusban az üzletek változatlan áron számolt forgalma a nyers adat szerint 6,8 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 6,4 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában mért adatokat. Az augusztus 3-án kiadott első becslés még 6,5 százalékos kiigazítatlan és 6,1 százalékos naptárhatással kiigazított bővülést közölt.
Pomázi Gyula kiemelte, hogy a bővülés az élelmiszereknél és a nem élelmiszerjellegű árucikkeknél is jelentős. Utóbbiak közül – tette hozzá – különösen az iparcikkek és a tartós árucikkek kereskedelme ugrott meg. Hangsúlyozta, hogy a kiskereskedelmi forgalom 60 hónapja nő, bővülésének üteme háromszorosan haladja meg az uniós átlagot. A helyettes államtitkár megjegyezte, hogy a növekvő jövedelmek a beruházások és a megtakarítások gyarapodáshoz is hozzájárulnak, a fogyasztás bővülése pedig a GDP-re is kedvezően hat. Várakozása szerint a növekedés hasonló ütemben folytatódhat a követező hónapok során is. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Nemzetközi láncokra számít Szerbia az árak letörése érdekében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AKI: csökkentek a tejtermékek termelői és feldolgozói árai tavaly ősszel
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A retail-szektor kihívásai: válságállóbbá edződött a kiskereskedelem
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: novemberben az előző év azonos időszakához mérten 5,4, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal visszaesett az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NGM: a SZÉP-kártya a turizmus motorja, 12 százalékkal nőtt a felhasználás novemberben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nyolc magyar energetikai beruházást támogat az EP szakbizottsága
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

