Italdoboz-gyárat adott át a Hell cégcsoport
A Hell cégcsoport alumínium italdobozokat gyártó üzemet létesített Szikszón, a energiaitalt gyártó társaság tulajdonában lévő Quality Pack Zrt. 30 milliárd forintos beruházással épült üzemét pénteken adták át.
A 42 ezer négyzetméter alapterületű dobozgyár évi 1,2 milliárd darabos kapacitással képes világszínvonalon gyártani 250 milliliteres alumínium italdobozokat és hozzá doboztetőket.
Az avatás alkalmából kiadott közlemény szerint a cégcsoport 2019 végére 320 új munkahelyet hoz létre, a dobozgyár pedig három éven belül újabb 150 embernek ad majd munkát.
Az avatáson Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hangsúlyozta: a gazdasági növekedés motorja a modern és innovatív technológiai megoldások alkalmazása, amelyre kiváló példa a Hell csoport legmodernebb és leghatékonyabb technológiát alkalmazó új gyára.
Beszédében kiemelte, hogy az új beruházások tovább erősítik a Hell csoport meghatározó szerepét mind a magyar, mind pedig a nemzetközi piacon. Ez a kormány azon célkitűzésével is egybeesik, hogy minél több magyar tulajdonú vállalkozás érvényesüljön a külpiacokon – tette hozzá.
Magyarország első alumíniumitaldoboz-gyára egyedülálló stratégiai pozíciót jelent a Hellnek az üdítőital- és energiaital-gyártásban, hiszen nincs másik olyan piaci szereplő a szektorban, amely a saját márkájú üdítőitalain és a töltőüzemen kívül italdobozgyárral rendelkezne – mondta Csereklye Barnabás, a Quality Pack Zrt. cégvezetője.
Tájékoztatása szerint a fejlesztés az Eximbank Zrt., az Unicredit Zrt., és a Raiffeisen Bank Zrt. társfinanszírozása mellett valósult meg.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tavaly jelentette be, hogy a Hell cégcsoport a 30 milliárd forintos beruházáshoz 7 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kap egyedi kormánydöntés keretében.
A Hell nettó árbevétele 2016-ban közel 28 milliárd forintra nőtt az előző évi 19,9 milliárdról. Adózás előtti eredménye 1,336 milliárd forint volt tavaly. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Tejitalok gyártásába invesztál a dán Arla
Az Arla Foods egy tőkeberuházással kívánja támogatni a Starbucks és…
Tovább olvasom >125 millió euró értékű megállapodást írt alá az Aldi és a Dawn Meats Írországban
Az Aldi Írország a múlt héten jelentette be, hogy 125…
Tovább olvasom >60 millió eurót tervez beruházni finnországi sajtüzemébe a Valio
A Valio közlése szerint a beruházás célja a jelenlegi gyártóberendezés…
Tovább olvasom >További cikkeink
Magyar szakembert lett a Danone kelet- és közép-európai értékesítési vezetője
Bolyós Enikő idén júliustól budapesti székhellyel szervezi és irányítja a…
Tovább olvasom >Dinamikus bővülés a SPAR franchise hálózatában: 19 új üzlet Magyarországon
A SPAR franchise hálózata 2024 első félévében 19 új üzlettel…
Tovább olvasom >Ezért fáradtak nyáron a magyarok
Évente átlagosan 44 óra alvásvesztést okoz a globális felmelegedés egy…
Tovább olvasom >