Ismét több tucat magyar borászat mutatkozik be a világ vezető szakmai vásárán
Ismét több tucat magyar borászat mutatkozik be a világ első számú szakmai vásárán, a vasárnap kezdődött düsseldorfi ProWein kiállításon.
A háromnapos vásáron szőlő- és bortermelők, exportőrök és magyar bor németországi importjával foglalkozó helyi vállalatok révén a szakma teljes keresztmetszete megjelenik.
Több társaság, köztük pincészetek és kereskedő cégek külön-külön mutatkoznak be, de a Magyar Turizmus Zrt. Agrármarketing Vezérigazgatósága szervezésében Magyarország az idén ismét nemzeti standdal is részt vesz a vásáron. Az új, egységes arculati elemekből építkező, bő 250 négyzetméteres standon több mint húsz borászat mutatja be termékeit.
A ProWein jellegzetességét az előadások, mesterkurzusok és kóstoltató programok adják. A magyar borfajták és borvidékek ismertségének további növelésére is számos programot szerveztek, egyebek között A száraz furmint – élet az aszú után, illetve A vulkánok borai – utazás Magyarország legkarakteresebb fehérbor régióiban címmel.
Ugyanakkor a magyar borok az idén először a düsseldorfi belvárosban is megjelennek, mert Magyarország csatlakozott a ProWein goes City című programsorozathoz, amelyben esténként a vásárváros csarnokainál kellemesebb környezetben, neves helyi vendéglőkben, szállodai éttermekben és borbárokban tartanak kóstolókat és borvacsorákat a szakembereknek és a nagyközönségnek híres sommelier-k közreműködésével.
A vásáron 57 országból csaknem 6000 kiállító vesz részt, a legtöbben Olaszországból, Franciaországból és Németországból. A szervezők 52 ezer látogatóra – borászra, kereskedőre, vendéglátóipari szakemberre – számítanak.
A magyar borkivitel 2015-ben értékben mintegy 2 millió euróval nőtt, és elérte a 73,1 millió eurót (mintegy 22 milliárd forintot). Az export mennyisége azonos volt a 2014-essel, meghaladta a 600 ezer hektolitert. Így a magyar bor literenkénti átlagára emelkedett a múlt évben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Extrém korai szőlőszüret várható idén
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) szakmaközi ügyekért felelős alelnöke, Varga…
Tovább olvasom >Jönnek a Debreceni Bor-és Jazznapok
A Debreceni Bor- és Jazznapok a nyár leghangulatosabb fesztiválja, melyen…
Tovább olvasom >Kihívásokat jelent a magyar borászat számára az EPR és a DRS
A magyar borászok számára jelentős kihívást jelent az újonnan bevezetett…
Tovább olvasom >További cikkeink
Árukereső.hu: ezt veszik itthon és a régióban a neten kánikula idején
A nyári hőség egyre intenzívebbé válik, és nem csak Magyarországon,…
Tovább olvasom >Hajápolással egészült ki a Rossmann Rutin
2024 elején debütált a Rossmann Rutin, mellyel először bőtípusunknak megfelelő…
Tovább olvasom >Polgárdiban nyitott üzletet a PENNY
Július 25-én Fejér vármegyében nyitotta meg legújabb üzletét a PENNY.…
Tovább olvasom >