Ismét romlott a fogyasztó bizalom index
A hazai munkalehetőségek kilátásait a megkérdezettek közel kétharmada rossznak tartja – felmérés a fogyasztói bizalomról, márciusban.
A hazai munkalehetőségek tekintetében rossz kilátásokat jósolnak tíz megkérdezett közül hatan, a 18-59 éves magyar felnőttek körében. Saját anyagi helyzetét rossznak gondolja a következő tizenkét hónapban minden második válaszadó. A közhangulat pesszimistább lett márciusban, mint amit a februári felmérés mutat. A jelenlegi időszakot a szükséges és kívánatos termékek megvásárlására februárban még a megkérdezettek 12 százaléka tartotta kedvezőnek, márciusban azonban 9 százaléka. A közhangulat gyors változását tükrözi, hogy a saját pénzügyi kilátásaikat rossznak tartók aránya a februári 40 százalékról márciusra 51-re emelkedett. A következő tizenkét hónap munkalehetőségeit negatívan ítéli meg az egy hónappal korábbi 59 után a válaszadók 63 százaléka.
Így a három említett tényező alapján számított Nielsen fogyasztói bizalmi index a februári, rendkívül alacsony 45 pont után márciusban 37-re csökkent. Miközben a tavalyi második félévben még 71, sőt 2005 első felében pedig 90 pontot ért el. (A fogyasztói bizalmi index 0-tól 200 pontig terjedő skálán mozoghat).
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Országos fogyasztóvédelmi ellenőrzés indult a visszaváltási díjakról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: júliusban az előző év azonos időszakához mérten 1,0 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal bővült az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Németországban gyorsult az infláció augusztusban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >