Ismét nőtt a foglalkoztatottak száma
A február-áprilisi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 378 ezer volt, 84 ezerrel, 2,0 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 1,7 százalékponttal, 67,3 százalékra emelkedett – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 105 ezerrel nőtt, ugyanakkor a magukat közfoglalkoztatottnak vallók száma 11 ezerrel, a külföldi telephelyen dolgozóké pedig 9 ezerrel csökkent.
A foglalkoztatottak száma tavaly szeptember-októberben 4,414 millióval érte el eddigi tetőpontját, de az első negyedévhez képest 10 ezerrel többen dolgoztak a február áprilisi három hónapos időszakban.
A foglalkoztatottak számának 84 ezres éves növekedéséhez a munkaerőpiacra frissen belépők 29 ezres száma is hozzájárult a munkanélküliek számának 56 ezres csökkenése mellett. A gazdaságilag inaktív népesség 62 ezres csökkenésében a munkaerőpiacra belépők mellett a 15-74 éves korosztály lélekszámának 34 ezres esése is szerepet játszott.
A 15-24 éves fiatalok foglalkoztatási rátája 1,4 százalékponttal, 28,4 százalékra nőtt. A legjobb munkavállalási korú 25-54 évesek foglalkoztatási rátája 1,6 százalékponttal, 83,0 százalékra emelkedett. Az idősebb (55-64 éves) korosztályba tartozóké 1,4 százalékponttal, 50,3 százalékra javult.
A 20-64 éves korcsoportban, amelyre az Európai Unió 2020-ra 75 százalékos célértéket tűzött ki, a foglalkoztatási ráta 1,8 százalékponttal, 72,4 százalékra nőtt. Ebben a korcsoportban a férfiak foglalkoztatási rátája 79,7, a nőké 65,2 százalék. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Júniusban újra emelkedett az infláció – a gyümölcsök drágulása húzza felfelé az árakat
Júniusra 4,6 százalékra nőtt az éves infláció, szemben a májusi…
Tovább olvasom >KSH: a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,6, a májusit 0,1 százalékkal haladták meg
2025. júniusban a fogyasztói árak átlagosan 4,6 százalékkal haladták meg…
Tovább olvasom >Nagymértékű visszaesés az élő sertés külkereskedelmében
A KSH adatai szerint Magyarország élősertés-kivitele 26,9 százalékkal 8,5 ezer…
Tovább olvasom >További cikkeink
Spanyolországban vezeti be első AI-alapú megoldását a Carrefour
A francia Carrefour Spanyolországot választotta első mesterségesintelligencia-alapú megoldásának bevezetésére. Az AI.Carrefour…
Tovább olvasom >Kétszeres POP világbajnok a magyar Gösser Spritz display
Idén két világbajnoki címre is büszke lehet a hazai POP-szakma.…
Tovább olvasom >Legendás olasz panettone-gyártót vett az ír Valeo Foods
Újabb olasz cég felvásárlását jelentette be az ír székhelyű Valeo…
Tovább olvasom >