Ismét jobban nőtt az export az importnál
Augusztusban az export euróban számított értéke 2,6 százalékkal, az importé pedig 1,3 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A külkereskedelmi mérleg szerény, 37 millió euró exporttöbbletet mutatott, ez azonban 99 millió euróval meghaladja a tavaly augusztusit, amikor kivételesen 62 millió euró deficit volt.
Az elmúlt 19 hónapban idén május után augusztusban másodszor fordult elő, hogy az export növekedési üteme meghaladta az importét. Ugyanakkor a nyári szabadságolások és gyárleállások évente eltérő időzítése is hatással van a kilengésekre, így az export idén júniusban 7,7 százalékkal csökkent, júliusban pedig 8,3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.
Az augusztusi export 8,141 milliárd euró és az import 8,104 milliárd euró értéke a legalacsonyabb az idei évből eddig eltelt nyolc hónap közül.
Az év első nyolc hónapjában az export 3,7 százalékkal, az import 5,5 százalékkal nőtt a múlt év azonos időszakához mérve, a 3,326 milliárd nyolchavi exporttöbblet 977 millió euróval kevesebb az egy évvel korábbinál. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A fogyasztás húzza a gazdaságot
Az Egyensúly Intézet friss előrejelzése szerint a magyar gazdaság idei…
Tovább olvasom >Újra lendületben a magyar dinnye: nőtt a termőterület, erősödik az export
Bár a boltok polcain már megjelentek az idei nyár első…
Tovább olvasom >Drágult a tej, csökkent a túró: átalakulóban a hazai tejtermékpiac
A hazai tejtermékek ára 2025 első felében jelentős éves drágulást…
Tovább olvasom >További cikkeink
Szárazság, technológiai verseny és összefogás: beindult a hazai dinnyeszezon
Komoly kihívások közepette indul a 2025-ös magyar dinnyeszezon: a csapadékhiány,…
Tovább olvasom >Romló, de a nemzetgazdasági átlagnál jobb konjunktúra a turizmusban
2025. júniusban a turisztikai cégek 70%-a szolgáltatási árainak növekedéséről számolt…
Tovább olvasom >Áremelkedés, exportcsökkenés, új fogyasztói szokások – így alakult a baromfi- és tojáspiac 2025 első felében
Látványos változások jellemezték 2025 első félévét a hazai baromfi- és…
Tovább olvasom >