Ismét Hungarikum Fesztivált rendeznek Szegeden
Minőségi magyar élelmiszerekkel, hagyományos kézműves termékekkel, a kultúra értékeivel ismerkedhetnek meg azok, akik ellátogatnak a csütörtökön kezdődő Hungarikum Fesztiválra a szegedi Széchenyi térre.
Elekes Zoltán fesztiváligazgató az MTI-nek elmondta: 2008-ban azzal a szándékkal hívták életre a rendezvényt, hogy bemutassák, milyen történelmi hagyományai, értékei vannak a magyarságnak.
A Széchenyi tér árnyas platánfái alatt négy napon át mintegy száz kiállító kínálja – a szervezők által gondosan megválogatott – minőségi termékeit. A vendégek kóstolhatnak borokat, pálinkákat, minőségi hentesárukat, mézet, kézzel készített édességeket, tartósítószermentes lekvárokat és szörpöket. A látogatók vásárolhatnak szegedi fűszerpaprikát és gyógynövényeket is.
A szervezők gondoskodtak arról, hogy az ehető is iható termékek mellett a vendégek találkozhassanak a népi kézművesség és iparművészet remekeivel, lesz a téren ékszerkészítő, bőrműves, fafaragó, fazekas, csipkeverő, csuhéfonó, citerakészítő, tojásíró és késes is. A gyerekek pedig interaktív programok keretében ismerkedhetnek meg azzal, hogyan életek, mit ettek, ittak egykor dédanyáink, dédapáink.
A fesztivál kiemelt vendége az észak-magyarországi turisztikai régió a Tisza-tóval, jóvoltukból kilátó és mászófal várja a vállalkozó szellemű vendégeket, a látogatók a matyó hagyományokkal is találkozhatnak.
A vasárnapig tartó rendezvényen néptáncelőadások, népzenei és könnyűzenei koncertek szórakoztatják az egybegyűlteket, de lesz solymászbemutató, pénteken és szombaton pedig a Dél-Alföld legszebb oldtimer autóiban is gyönyörködhetnek a vendégek – közölte a fesztiváligazgató. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Az Innovációk napja konferencia Önt is várja május 16-án!
Egész napos, csakis innovációkat fókuszba állító eseményt szervezünk Merre tartanak az innovációk? címmel, május…
Tovább olvasom >GKID-Mastercard: Lendületvesztés a hazai webshopoknál és a szárnyaló TEMU (hanggal)
Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul…
Tovább olvasom >Idén is gazdára várnak a Green Pledge védjegyek
Felelősen a tiszta kommunikációért Az Önszabályozó Reklám Testület (ÖRT), a…
Tovább olvasom >