Ismét fenntarthatósági hónap volt a Borsodinál
A Borsodi Sörgyárnál hagyományosan a szeptember a fenntarthatóságról szól, így ismét megrendezték az Our Imprint fenntarthatósági hónapot és megjelent a vállalat 2023-as fenntarthatósági jelentése is.

A Borsodi Sörgyárnál hagyományosan a szeptember a fenntarthatóságról szól
A Borsodi Sörgyár 2024-ben ismét megrendezte az immár hagyománnyá vált Our Imprint hónapot.
„Fenntarthatósági stratégiánk két pilléren – az emberek és a bolygónk védelmén – alapul. A szűkebb és tágabb környezetünk érdekében megtett lépéseinket évek óta szeptemberben mutatjuk be, ezzel adva lehetőséget kollégáinknak arra, hogy még alaposabban megismerkedjenek és azonosulni tudjanak a fenntartható működés iránti elkötelezettségünkkel, céljainkkal, ami úgy gondolom, hogy alapvető feltétele az üzleti sikernek is”
– mondta Besze Ágnes, a Borsodi Sörgyár jogi és vállalati kapcsolatok igazgatója.
A vállalat fenntarthatósági stratégiájának egyik központi eleme az emberek jóléte és egészsége. Ennek szellemében szeptember 13-án Bőcsön, szeptember 20-án pedig Budapesten rendeztek egészségnapot. Az eseményeken a résztvevők az Aktív Magyarország szervezésében különféle egészségügyi szűrővizsgálatokon vehettek részt. A Molson Coors globális „green week” programjának részként a Borsodis kollégák Bőcsön szerveztek közösségi takarítást, ahol 70 kolléga aktív szerepet vállalt a szűkebb környezetük tisztán tartásában. Mindemellett a vízgazdálkodás fontosságára is felhívták a figyelmet egy online előadás keretében. A Borsodi Sörgyár fenntarthatósági törekvéseinek szerves része a társadalmi felelősségvállalás, a felelős alkoholfogyasztás népszerűsítése is. Ennek jegyében készült el az a hazai fesztiválokhoz kapcsolódó videó is, ami a felelősségteljes alkoholfogyasztás fontosságára hívja fel a figyelmet.
Bővülés és fejlődés
A fenntarthatósági hónapra időzítve készült el a Borsodi Sörgyár legújabb fenntarthatósági jelentése is, ami a vállalat 2023-as környezetvédelmi, társadalmi és gazdasági eredményeit foglalja össze.
„A tavalyi év igen mozgalmasan alakult számunkra. Amellett, hogy megünnepeltük a sörgyárunk fennállásának 50. évfordulóját, büszke vagyok, hogy egy kihívásokkal teli piacon is bővíteni tudtuk portfóliónkat, fejlesztettük technológiai, valamint műszaki hátterünk, belső folyamatainkat, napelemes beruházást hajtottunk végre, mindezt összhangban a 2025-ös évre vállalt célkitűzéseinkkel”
– összegezte az elért eredményeket Vuleta Zsolt, a Borsodi Sörgyár ügyvezetője és kereskedelmi igazgatója.
2023-ban megújult a Borsodi Friss termékcsalád csomagolása, bevezették az alkoholmentes Stella Artois 0.0% és a száraz november keretében időszakosan az alkoholmentes Staropramen 0.0% sört is elérhetővé tették a hazai piacon. Felelős vállalatként a Borsodi Sörgyár célja, hogy minél kisebb ökológiai lábnyomot hagyjon maga után. Ennek a törekvésnek az eredményei, hogy 2023-ban a hazai beszállítók aránya meghaladta a 85 százalékot a Borsodinál és a bőcsi gyárban egy 497 kW teljesítményű napelemes kiserőmű létesült, amit idén további napelemek telepítése követ.
Középpontban az ember
A vállalat sikerei elképzelhetetlenek lennének csapatmunka nélkül, ezért természetes, hogy a Borsodinál a kollégák állnak a középpontban.
„Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a létszámunk stabil, ami úgy gondolom, hogy nagy szó a mai, kevésbé kiszámítható világban. Ahogyan a korábbi években, úgy tavaly is mindent megtettünk azért, hogy a Borsodi Sörgyár minél jobb munkahellyé váljon és továbbra is az első számú választás lehessen a meglévő és leendő kollégáink számára”
– mondta Zsadányi-Nagy Zsanett, a Borsodi Sörgyár HR igazgatója.
A Borsodi Sörgyár 2023-as fenntarthatósági jelentése az alábbi linken érhető el:
Kapcsolódó cikkeink
Újabb elismerés a Borsodi Sörgyár jó munkahelyi gyakorlataiért
Második alkalommal ítélték oda a Borsodi Sörgyárnak a Sokszínű és…
Tovább olvasom >Újrahasznosított palackokkal újít a Lidl – egyre zöldebb a sajátmárkás kínálat
A Lidl Magyarország ismét fontos lépést tett a fenntarthatóság felé:…
Tovább olvasom >Az EU ajánlást fogadott el a fenntarthatósági jelentéstételi standard bevezetéséről a kkv-k számára
Az Európai Bizottság ajánlást fogadott el egy önkéntes fenntarthatósági jelentéstételi…
Tovább olvasom >További cikkeink
Eurostat: 2%-kal bővült az európai jégkrémgyártás 2024-ben
Az Eurostat friss adatai szerint 2024-ben az Európai Unióban 2%-kal,…
Tovább olvasom >Matcha Latte zabitalt vezet be kínálatába az Oatly az Egyesült Királyságban
Az idei nyarat új, matcha latte ízű zabitallal dobja fel…
Tovább olvasom >MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >