Ismét átvehette a Fogyatékosság-barát elismerést a SPAR
A SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. 2010. és 2012. után ez év március 26-án harmadik alkalommal is átvehette a Fogyatékosság-barát elismerést. A vállalat így további két évig használhatja a Fogyatékosság-barát Munkahely logót, ami az elmúlt két év sikeres vállalásainak köszönhető.
A SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. ismét kiérdemelte a Fogyatékosság-barát Munkahely címet, hiszen elhivatott a hátrányos helyzetű munkavállalók esélyegyenlőségéért és a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásáért. A SPAR-nál jelenleg mintegy 200 megváltozott munkaképességű kolléga áll alkalmazásban, és a cég különös figyelmet fordít széles körű foglalkoztatásukra, megtartásukra és beilleszkedésük segítésére. A vállalatnál ezért esélyegyenlőségi referens foglalkozik kiemelten a megváltozott munkaképességű munkavállalók helyzetével, a cég folyamatosan fejleszti a kétoldalú kommunikációt, valamint érzékenyítő tréningeket tart vezetői és munkatársai számára.
Az idei év további kiemelt feladata a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségével folytatott együttműködés, amelynek keretében a SPAR hálózat országszerte közel 400 kiskereskedelmi egységében, számos munkakörben várja a megváltozott munkaképességűek jelentkezését. Ezen kívül 2009 óta egyre több SPAR áruházban kapnak helyet a Szerencsejáték Zrt. kizárólag megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztató sorsjegyértékesítő hálózatának egységei.
A Fogyatékosság-barát elismerést idén dr. Németh Adrienn, a vállalat Humánerőforrás vezetője vehette át Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkártól, Vég Katalin, a Salva Vita alapítvány ügyvezetőjétől, Lippai-NagyIrisz, az Amerikai Kereskedelmi Kamara ügyvezetőjétől, valamint Szabó Kálmán, a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület ügyvezető igazgatójától. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Több mint egymilliárdos beruházással nyílt meg Szombathely legújabb SPAR üzlete
A SPAR Magyarország több mint 1 milliárd forintos befektetés eredményeként…
Tovább olvasom >Dinamikusan bővül a SPAR franchise hálózata – már több mint 300 üzlettel van jelen országszerte
A SPAR Magyarország franchise hálózata továbbra is dinamikusan fejlődik. 2025.…
Tovább olvasom >NKFH: hársfavirág teát hívott vissza a Spar
A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. hársfavirág teát hívott vissza esetleges…
Tovább olvasom >További cikkeink
Eurostat: 2%-kal bővült az európai jégkrémgyártás 2024-ben
Az Eurostat friss adatai szerint 2024-ben az Európai Unióban 2%-kal,…
Tovább olvasom >Matcha Latte zabitalt vezet be kínálatába az Oatly az Egyesült Királyságban
Az idei nyarat új, matcha latte ízű zabitallal dobja fel…
Tovább olvasom >MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >