Ismert vendéglátós szakemberek léptek ki a Magyar Gasztronómiai Egyesületből
13 jól ismert szakember tudatta közleményben, hogy elhagyja a Magyar Gasztronómiai Egyesületet (Molnár B. Tamás, az egyesület alapítója szerint olyanok is, akik nem tagjai az egyesületnek).
„A mai napon kiléptünk a Magyar Gasztronómiai Egyesületből. Nehéz szívvel tesszük, hiszen az elmúlt évek során számos eredményt értünk el közösen. Sajnos Molnár B. Tamás éppen a magyar gasztronómia legutóbbi nagy sikere, a Bocuse d’Or európai döntőjében aratott magyar győzelem által biztosított rivaldafényt kihasználva döntött úgy, hogy támadást intéz a hasonló célkitűzésekkel létrejött gasztronómiai szervezetek ellen. A Bocuse sikere mögött néhány tucat ember több évi munkája van, melyből az MGE elnöke nem vette ki részét. Ennek fényében különösen visszatetsző, ahogy nyilatkozik.
Molnár B. Tamás a Magyar Bocuse Akadémiát és a Pannon Gasztronómiai Akadémiát ezekben a nyilatkozatokban nem szövetségesként, hanem riválisokként láttatja. Megítélésünk szerint az MGE elnöke nyilatkozatai nem a közös célok megvalósítását szolgálják. A jövőben ezért vele együttműködni nem tudunk, és nem akarunk.
Sajnáljuk, hogy erre a lépésre kényszerülünk. A Magyar Gasztronómiai Egyesület tagságának további sikeres munkát kívánunk!
2016.május 31.
Berkes Gyula, Bíró Lajos, Csapody Balázs, Deli János, Fekete Antonio, Hamvas Zoltán, Harmath Csaba, Herczeg Zoltán. Laczó Csaba, Molnár Attila, Nyíri Sándor, Széll Tamás, Zsidai Zoltán Roy”
Mint ismeretes, Molnár B. Tamás nem sokkal korábban mondott le a Bocuse d’Or Akadémia alelnöki tisztjéről.
Kapcsolódó cikkeink
Újra magyar Gault&Millau
8 év után visszatért, és újra Magyarországon teszteli az éttermeket…
Tovább olvasom >A Bocuse d’Or 2025 döntőjének eredményhirdetése – A nap képe
A Bocuse d’Or szakácsverseny idei lyoni döntőjén a fiatal magyar…
Tovább olvasom >Minden tekintetben sikeres volt a SIRHA Budapest 2024 szakkiállítás
Hatalmas sikerrel zárt az idei SIRHA Budapest. Kelet-Közép-Európa legjelentősebb nemzetközi…
Tovább olvasom >További cikkeink
Újra magyar Gault&Millau
8 év után visszatért, és újra Magyarországon teszteli az éttermeket…
Tovább olvasom >Változik a Balaton: nyolc éve befagyott, most rekordmeleget mérnek
Nyolc évvel ezelőtt a Balaton teljesen befagyott a hosszan tartó…
Tovább olvasom >Szállodai biztonság
A TP-Link és az MSZÉSZ 800 szálloda bevonásával végzett kutatást…
Tovább olvasom >