Iskolai kampányt indított a Tej Terméktanács
Csaknem 100 általános iskolára kiterjedően indított tejfogyasztást népszerűsítő kampányt a Tej Terméktanács – közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.
A Van itthon tej című kampány célja, hogy megszerettesse a gyermekekkel a tej fogyasztását az iskolában is, bemutassa nekik a tejtermékek sokféleségét és szerepét az egészséges táplálkozásban, továbbá eloszlassa azokat a tévhiteket, melyek a tejtermékek előállításához, vagy fogyasztásához kapcsolódnak. A mobil kiállításokon bemutatják egyebek mellett az iskolásoknak, hogyan kerül a tej az istállókból vagy a réten legelő tehenektől a boltok polcaira – írták. A programot az egészségtudatos táplálkozással indokolták, hangsúlyozva, hogy az átadott ismeretek ösztönözhetik a gyermekeket a tejtermékek fogyasztására.
A rendezvényeken dietetikus magyarázza el például azt, mi a különbség a tej és a növényi alapú helyettesítő termékek között – mondta a közlemény szerint a Tej Terméktanács ügyvezető igazgatója, Harcz Zoltán. Ezt követően izgalmas, érdekes játékokon keresztül ismerkedhetnek meg a gyermekek a tej- és tejtermékek fogyasztásának előnyeivel. Azt várják a kampánytól, hogy segítségével tudatos fogyasztókká válnak az iskolások, akik felnőttként környezetvédelmi és fenntarthatósági szempontok alapján vásárolnak majd. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Szijjártó Péter: a Tolnatej Zrt. tízmilliárd forintos beruházása tovább erősíti a vállalat versenyképességét
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Bővíti a Fairlife gyártókapacitását az USA-ban a Coca-Cola
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Közel 100 millió liter magyar tejet értékesített a Lidl
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A rendszer szárnyakat ad
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Spórolnak a sonkán a magyar vásárlók, felértékelődik a címkeolvasás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Drágultak a nemzetközi élelmiszerárak a közel-keleti konfliktus energiaár-felhajtó hatása miatt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

