Irán érdeklődik a magyar zöldségek és gyümölcsök iránt
A magyar cégek főként gyógyszeripari és papíripari termékeket szállítanak Iránba, de a magyar zöldségfélék és gyümölcsök iránt is nagy érdeklődést mutat a közel-keleti ország – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Haszán Kazizadeh Hasemi iráni egészségügyi miniszterrel folytatott találkozóját követően a tárca közleménye szerint.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön közölte, hogy a megbeszélésen a Nemzeti Akkreditációs Hivatal és az iráni élelmiszer- és gyógyszer-felügyeleti hatóság együttműködési megállapodást írt alá.
Varga Mihály a találkozón kiemelte, hogy Irán és Magyarország hosszú ideje tartó, kölcsönösen előnyös gazdasági és pénzügyi együttműködési múltra tekint vissza. Az iráni-magyar kapcsolatokban rejlő lehetőségeket jól mutatja, hogy a tavalyi év első tizenegy hónapjában a kétoldalú áruforgalom több mint 65 százalékkal bővült és meghaladta a 45 millió dollárt.
A tanácskozást követően a miniszter elmondta, hogy a kétoldalú kapcsolatok fejlődésében jelentős lépés a gazdasági vegyes bizottság létrehozása, amely megfelelő intézményi hátteret ad a közös célkitűzések meghatározásához. Az egészségipari kapcsolatok bővítésére kiváló alkalmat biztosít a 2018 második felére tervezett, következő teheráni ülés – közölte.
Elmondta, hogy a két ország közötti gazdasági együttműködés egyik eredményének tekinthető a múlt év decemberében az NGM és az iráni egészségügyekért felelős minisztérium között aláírt egyetértési szándéknyilatkozat. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Kiemelt figyelmet kap az aszályhelyzet
A kormány összehangolt cselekvési tervet készít az aszálykárok megelőzésére. Ennek…
Tovább olvasom >27 százalékkal csökkent a műtrágyaforgalom
2025 márciusában az egy hónappal korábbihoz képest 27 százalékkal kevesebb…
Tovább olvasom >Sokszínű szezon: változó trendek az európai spárgapiacon
A 2024-es spárgaszezon is megerősítette, hogy Európa egyik legnépszerűbb tavaszi…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >