Ipsos: Amit igazán szeretnénk, az a pénz

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 01. 07. 11:37

Ugyan a legjobb dolgok ingyenesek, mégis sokan egyetértenek a Beatles dalából megismert sorral, amely szerint: „Money, That’s What I Want.” Az embereknek több mint a fele (55%) a pénzügyi helyzetén szeretne idén javítani. A 49 évesnél fiatalabbak esetén ez az arány 58%, míg a náluk idősebbeknél 44%. Mi magyarok átlagosan 68%-ban érezzük ezt fontosnak.

Nemzetközi szinten a válaszadók mindössze 16%-a szeretne több időt együtt tölteni a családjával. A jobb egészségi állapot elérését 14 százaléknyian, valamilyen külföldi utazás megvalósítását pedig 12 százaléknyian tartják fontosnak. Igaz, a kedvezőbb anyagi helyzet minden más kívánságot is elérhetővé tesz. De az is lehet, hogy csupán pénzéhesek vagyunk. Illetve előfordulhat, hogy amikor a közösségi média csatornáin keresztül arról értesülünk, hogy mások miket vásároltak és hol üdültek, egyre inkább szembesülünk azzal, hogy ezeket a dolgokat mi nem engedhetjük meg magunknak.

Kapcsolódó cikkeink