Inváziós poloskák gyérítésére fejlesztettek új csapdatípust az ATK kutatói
Egy új, mesterséges hőforrást alkalmazó poloskacsapdát fejlesztettek ki az ELKH Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének (ATK NÖVI) kutatói.

(Fotó: Pixabay)
Az ELKH pénteki közleménye szerint a növénytermesztésben már régóta alkalmazott, szintén az ATK NÖVI kutatói által kifejlesztett illatanyagos csapdákkal és az új környezetbarát módszerrel hosszabb időszakban válik majd lehetővé a növénytermesztésben nagy kárt okozó inváziós poloskák gyérítése. A fűtött csapdák alkalmazása ugyanis éppen abban az időszakban eredményes, amikor a feromoncsapdák hatékonysága lecsökken. Mint írták, Magyarországon több inváziós poloskafaj – mint például a márványos poloska (Halyomorpha halys) vagy a vándorpoloska (Nezara viridula) – is megjelent és tömegesen elszaporodott. A poloskák nagy károkat okoznak a kiskertekben és a növénytermesztő fóliasátrakban. Mint írták, míg a növénytermesztők egész szezonban „bosszankodnak” miattuk, addig a városban lakók többnyire csak ősszel találkoznak velük a telelőre vonulás időszakában.
Ezen alapszik az ATK NÖVI kutatóinak saját tervezésű és kivitelezésű csapdatípusa
Az említett poloskafajok szeptemberben, októberben, vagyis a telelőre vonulás időszakában olyan helyeket keresnek, amelyek jobb túlélést biztosítanak számukra. Ezek általában a környezetüknél melegebb, jól védett, sokszor ember építette tereptárgyak, lakások. A kutatók által kifejlesztett csapdák ezért mesterséges hőforrást alkalmaznak a poloskák csalogatására. A fejlesztés során a csapdatesten belül elhelyeztek egy termosztáttal szabályozott fűtőlapot, amelynek segítségével a poloskáknak kedvező telelőhelyet imitálnak. Az új csapda teljesen környezetbarát, nem tartalmaz semmiféle toxikus kémiai anyagot, és a lakosság is alkalmazhatja.
A kutatók eredményeit bemutató publikáció az Acta Zoologica Academiae Scientiarum Hungaricae című tudományos folyóiratban jelent meg.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Gyors, egyszerű megoldás az MBH Banknál a mezőgazdasági támogatások előfinanszírozására
Az Egységes Kérelmek keretében járó mezőgazdasági támogatások akár napokon belüli…
Tovább olvasom >NAK: elég lehet a talajnedvesség a nyári növények fejlődéséhez
A következő napok esői biztosíthatják a nyári növények fejlődéséhez szükséges…
Tovább olvasom >NAK: az Alföld nagy részén gondot okoz a mezőgazdaságnak az aszály
Szélsőségesen alakult az időjárás az elmúlt hetekben, az Alföld nagy…
Tovább olvasom >További cikkeink
Növelte árbevételét és eredményét a 2022-2023-as üzleti évben a Zwack
A Zwack Unicum Nyrt. a 2022. április 1. és 2023.…
Tovább olvasom >2022-ben is az Euronics lett a legnagyobb 100%-ban magyar tulajdonú online kereskedő
Közzétette a Magyarországon működő legnagyobb forgalmú online kereskedők friss ranglistáját…
Tovább olvasom >A kötelezőn is túl: még több termékkategóriában, akár 60%-os árengedmény az ALDI-üzletekben
Az ALDI újabb, több terméket érintő és nagyobb mértékű akciókkal…
Tovább olvasom >