Interpack: újra annyi az érdeklődő, mint a válság előtt

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 03. 28. 11:15

A világ legnagyobb csomagolási szakvására, a Düsseldorfban május 12-18. közt rendezendő interpack iránt ugyanúgy érdeklődnek a piaci szereplők, mint a legutóbbi, recesszió előtti, 2008-as vásárt megelőző időszakban. Ezt mutatja, hogy a három évvel ezelőttihez hasonló az előzetes helyfoglalások aránya: „60 országból 2.700 kiállítót várunk” – jelentette be Bernd Jablonowski, az interpack projektigazgatója egy budapesti rendezvényen.

Magyarországról öt vállalat állít ki az idei interpack-on, tájékoztatott Máté Szilvia, a Messe Düsseldorf magyarországi képviselője. Legtöbbjük csomagolóeszközt mutat be. Közülük a Hacona Kft., a Hok-Plastik Kft, a Pro Form Kft. és a debreceni TU-PLAST már rendszeresen részt vevői az interpack-nak. Néhány év kihagyás után ismét ott lesz a Budagép Kft.
Az élelmiszer ágazaton belül különösen az ital, édesség és sütőipari, továbbá a gyógyszer és kozmetikum, tartós fogyasztási cikk szektor vállalatai mind a tizenkilenc csarnok összes kiállítóhelyét elfoglalják majd.
Bernd Jablonowski elmondta, hogy a legutóbbi interpack-hoz hasonlóan több mint 170 ezer látogatóra számítanak, mintegy 120 országból: „Fontosnak tartjuk, hogy a külföldi látogatók aránya 60 százalékra növekedett, és ezzel meghaladta a 100 ezret. Kétharmad részük vállalati döntéshozó pozícióban lévő szakember.”

Kísérő rendezvények: életminőségtől az élelmiszerek megőrzéséig

Kiemelte a több mint 50 szakmai kísérő rendezvény közül az innovációs kiállítást a hozzá kapcsolódó fórummal. Másik sokakat érdeklő konferencia-téma az „életminőség”; a csomagolási szektor lehetőségeit tárják fel a konferencia résztvevői a megváltozott vásárlási és fogyasztási szokásokhoz való alkalmazkodásban. Válaszokat keresnek arra, hogy a csomagolás milyen módon elégítheti ki a fogyasztók új igényeit. A látogatóknak bolti környezetben mutatnak be sikeres, bevált gyakorlati példákat a megújuló csomagolásra.
„Fémcsomagolási Plaza” címmel „vásár a vásárban” lesz a fém csomagolóanyag-gyártók, megrendelőik és beszállítóik fóruma, ahol innovatív fém csomagolásokkal is megismerkedhetnek az érdeklődők.

„Mentsük meg az élelmiszert” címmel a Messe Düsseldorf és a FAO, az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezési Szervezete közös szemináriumot, valamint kiállítást szervez, ahol bemutatják a csomagolóipar lehetőségét arra, hogy kevesebb megtermelt, legyártott élelmiszer menjen veszendőbe az ellátási láncban, különösen a raktározás és szállítás során. A témáról a FAO három felmérést készíttetett, amelyeket május 16-án és 17-én nemzetközi szimpóziumon mutatják be a szakembereknek.

Fő trendek: fenntarthatóság, biztonság, kényelem

A csomagolási szektor három legfontosabb trendjét, a fenntarthatóságot, áruk biztonságát és kényelmet tükrözi leghangsúlyosabban a májusi interpack, tájékoztatott Bernd Jablonowski, az interpack igazgatója:
– Ma már versenyelőnyt lehet szerezni a fenntarthatósággal, ami többek között a termelés költséghatékonyságát is jelenti. Például úgy, hogy kevesebb áramot használnak vagy csökkentik a felhasznált anyagok mennyiségét. Ugyanakkor a csomagolás növeli a fogyasztók biztonságát, például az áru nyomon követhetősége révén élelmiszereknél vagy gyógyszereknél. A csomagológépeknél a higiénia egyre nagyobb szerepet játszik, többek között a mikrobiológiai kockázatok csökkentésével vagy a tisztítás nagyobb hatékonyságával. A kényelem az egyszemélyes háztartások és a dolgozó nők számának növekedésével került előtérbe. Az útközben, otthonon kívül elfogyasztható élelmiszerek, snackek és készételek népszerűsége új fejlődési lehetőségeket kínál a csomagolásnak is.

Kapcsolódó cikkeink