interpack 2023: fókuszban a körforgásos gazdaság, az erőforrás-kezelés, a digitális technológiák és a termékbiztonság

Szerző: STA Dátum: 2023. 02. 28. 11:30

Az élelmiszerek, italok, valamint gyógyszeripari és kozmetikai termékek előállítására, feldolgozására és csomagolására szolgáló gépek és berendezések piacán az alapvetően nehéz körülmények ellenére világviszonylatban is egyre nagyobb kereslet mutatkozik.

A gépek és berendezések kereslete a koronavírus-világjárványnak betudható és 2020-ban mért 7 százalékos, 41 milliárd eurós éves forgalmat jelentő csökkenést követően a 2021-es év során jelentősen megugrott. Az előzetes adatok szerint a világpiaci volumen elérte a 44 milliárd eurót, ami 6 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest, és ezzel megfelel a válság előtti szintnek. A világpiacon Német- és Olaszország a két meghatározó szereplő. Átlagosan 84 százalékos exporthányaddal és a 2021-es évben mért 21 százalékos világpiaci részesedéssel az élelmiszer-feldolgozó és csomagológépek német gyártói a világ élvonalát képviselik. A német kivitel 2021-ben közel 5 százalékkal 9 milliárd euróra bővült. A második helyen Olaszország szerepel 8,9 milliárd eurónyi kivitellel, ami 8 százalékos bővülést jelent az előző évhez mérten. Kína, Hollandia, az Amerikai Egyesült Államok, Svájc, Franciaország, Japán, Spanyolország és Kanada 10 és 2 százalék közötti világpiaci részesedéssel következnek a rangsorban. Ezek a kimagasló gyártó országok vonultatják fel más nemzetek mellett innovatív megoldásaikat a düsseldorfi interpack 2023 szakvásáron.

A világpiacon értékesített élelmiszer-feldolgozó és csomagológépek 43 százalékát Európában értékesítették. További fontos felvevőpiacot jelentett a kivitelből 19 százalékkal részesedő Ázsia a szintén 19 százalékot képviselő Észak-Amerika mellett. A rangsorban Latin-Amerika következik 7, majd Afrika 6 százalékkal a felvevőpiac 4 százalékát jelentő Közel-Kelet és a 2 százalékos súlyú Ausztrália és a csendes-óceáni térség előtt.

Az interpack szakvásár és a kiállítók kiemelt témái

A világszerte bővülő népesség, a városiasodás térnyerése és a növekvő jólét miatt egyre nő a kereslet az előre csomagolt élelmiszerek iránt. A világ élelmiszeripara több kiemelt kihívással szembesül: kiélezett verseny, sőt harc dúl a piacokért és a fogyasztókért. A magas energiaköltség és a nyersanyagárak erőteljes ingadozása befolyásolja a termelési költséget és leszorítja a nyereséghányadot. Ezen túlmenően egyre erőteljesebben igény jelentkezik        a fenntartható termelésre. Minőségi termékek előállítása, magasabb termelékenység, egyúttal pedig a költségcsökkentés és fenntartható termelés – rendkívül összetett a követelményrendszer. A siker és a jövőállóság lényegében azon múlik, hogy mennyire sikerül kreativitással és hatékonysággal leküzdeni mindezeket a kihívásokat. A megoldáshoz alapvető a technológiai fejlődés és      a digitalizáció. Ebben kulcsfontosságú szerepet töltenek be a technológiát szolgáltató vállalatok a megbízható és biztonságos, hatékony és a jövő követelményeinek is megfelelő megoldásokkal.

Körforgásos gazdaság és erőforrás-gazdálkodás

A körforgásos gazdaságnak és az erőforrás-gazdálkodásnak kiemelt szerepe van a világ élelmiszer- és csomagolóiparában. A körforgásos gazdaság célja, hogy a különböző anyagokat hasznos vagy használati élettartamuk végén ne hulladékként dobják el, hanem intelligens folyamatok révén minőségi alapanyagként hasznosítsák. Ezzel energiát és erőforrásokat takarítunk meg, és kíméljük a környezetet. A csomagolóiparban kifejezetten keresik a fenntartható megoldásokat és anyagokat.

A csomagolásban az egyik fő szempont, hogy kevesebb csomagolóanyagot használjunk

A csökkentett falvastagság, a filmrétegek csökkentett vastagsága, a csomagolóanyag alakjának és a csomagolástechnikának az optimalizálása azt eredményezi, hogy a csomagolás egyre könnyebb és könnyebb lesz, miközben funkcionális és fenntarthatósági szempontból is legalább ugyanolyan megfelelő, ha nem jobb. A körforgásos gazdaság másik fontos jellemzője, hogy a csomagolás egyszerűen újrahasznosítható legyen. A többrétegű kompozitok helyett egynemű alapanyagokból készített műanyag csomagolás egyszerűen válogatható és forgatható vissza az újrahasznosításra. Szintén egyre nagyobb kereslet mutatkozik a megújuló alapanyagokból készülő csomagolásra. Népszerű csomagolóanyag a papír, de a hagyományos műanyag csomagolás alternatíváját látják a biológiai eredetű műanyagokban is. Az újrahasznosításra tervezett kialakítás azt jelenti, hogy ha már a tervezésnél is figyelembe veszik a használat utáni újrahasznosítást, akkor ezzel jelentősen megnő az újrahasznosítás aránya, és ez hatványozottan igaz a műanyag csomagolásoknál. Ennek ellenére a csomagolás áttervezése csak egy vetülete a fenntarthatóságnak. Mindenekelőtt a hiányos vagy hiányzó hulladék-begyűjtési és hulladék-újrahasznosítási infrastruktúrával rendelkező országok esetében kell kiépíteni  vagy fejleszteni az infrastruktúrát a megfelelő újrahasznosítási ösztönzők mellett.

A vállalatok manapság azzal a kihívással szembesülnek, hogy fenntartható és felelős módon működjenek és optimálisan használják a szűkös erőforrásokat, miközben javítaniuk is kell a termelés hatékonyságán – itt az erőforrás-gazdálkodás a kulcsszó. Az élelmiszerek előállítása és feldolgozása rendkívül energia-intenzív és nagy vízfelhasználással jár – a gyártási folyamatban és a tisztításhoz egyaránt, ezért energia-megtakarítást eredményező és a vízfogyasztást csökkentő innovatív technológiákra van szükség. Az intelligens vezérlés- és automatizálás-technika, a fokozott energiahatékonyságú hajtásrendszerek, kompresszorok, ventilátorok és szivattyúk jelentik a bevett megoldást a villamosenergia-fogyasztás és az üzemeltetési erőforrások csökkentésére, az energia-hatékonyság növelésére. Másrészről viszont még ennél is többet várhatunk a folyamatok optimalizálásától, sőt az egész folyamatot átfogó átalakításoktól is. A gépek és berendezések számtalan megoldást kínálnak az energia, a víz és a nyersanyagok megtakarításához – a termelés és a csomagolás fenntarthatóvá alakításához. A zárt körfolyamatot megvalósító rendszerekkel például közel nullára csökkenthető a kibocsátás, az alapanyagok optimalizált körforgásával megszüntethetjük az alapanyagok és más erőforrások pazarlását.

Digitális technológiák

 A digitális technológiák alkalmazása és a keletkező adatok hasznosítása fontos mozgatórugója az élelmiszer- és a gyógyszeripar, valamint a csomagolóipar fejlődésének. Ezekkel a lehetőségekkel átalakíthatjuk a gyártási folyamatokat és az adatok alapján optimalizálhatjuk a meglévő gyártástechnológiát, emellett pedig valós időben követhetjük nyomon a gazdasági teljesítményt. Az adatokkal fokozhatjuk a termelés hatékonyságát, optimalizáljuk az erőforrások felhasználását és rugalmasabban használhatjuk ki a gépállományt. A digitális technológiák alkalmazása egyaránt csökkenti a gyártási, karbantartási és javítási költségeket.

Az adatok napjainkban aranyat érnek, önmagukban viszont értéktelenek

Az igazi értéket az algoritmusok jelentik, mert ezek elemzik a gépekből, rendszerekből és munkatársaktól származó adatokat, hogy beazonosítsák a gépek, rendszerek és folyamatok gyenge pontjait és optimalizálási lehetőségeit. A big data, a nagy adathalmazok kezelése segít a minőségirányításban és az energiamenedzsment fejlesztésében, az erőforrástervezésben, a termékfejlesztésben és a szolgáltatásokban. A nagy adathalmazok segítségével lehet gyorsabban piacra juttatni a termékeket, gépeket és rendszereket, virtuálisan üzembe helyezni a gépeket és előzetesen virtuálisan tesztelni az új csomagolástechnikai fejlesztéseket a „valós” gépeken.

Termékbiztonság

A biztonságos és higiénikus gyártás a legfontosabb az élelmiszer- és a gyógyszeriparban. A termékek biztonságos és higiénikus előállításához és az olykor kiemelkedő nemzetközi követelmények és irányelvek teljesítéséhez magától értetődő a higiénikus kialakítású és folyamatosan optimalizált gépek és berendezések használata. Az élelmiszer- és gyógyszeripari termékek előállításában a higiéniai és termékbiztonsági követelmények teljesítéséhez az egyik alapvető követelmény a gépek és rendszerek maradékanyagok nélküli tisztítása. Manapság felkapottak a helyszíni tisztító rendszerek, mert meghatározott és optimális időigényű tisztítási folyamatot biztosítanak az erőforrások, mint például a víz, az energia, valamint a tisztító- és fertőtlenítő szerek lehető legalacsonyabb felhasználása mellett. A tisztító rendszereket folyamatosan fejlesztik az elérhető legnagyobb biztonság és a tisztítási folyamatok túlburjánzásának megelőzése érdekében.

Az intelligens csomagolástechnikával jelentős mértékben lehet csökkenteni az élelmiszerpazarlást

Az újszerű csomagolások nyomon követik és rögzítik az élelmiszereket érő környezeti behatásokat, ezáltal pedig közvetlen visszajelzést adnak a termék minőségéről. További biztonságot jelent az ellenőrzés és a felügyelet. A rendkívüli hatékonyságú, számítógépekkel támogatott nyomkövető rendszerek biztosítják a termékek átláthatóságát garantáló nyomon követést a teljes értékláncban. Ezzel a megoldással feltárhatóak a gyenge pontok a beszállítói láncban. A valós idejű rádióhullámú adatátviteli technológia tájékoztatást nyújt az áruk pillanatnyi pontos helyéről és útvonaláról, beleértve a hűtési lánc kihagyásait is. Ennek köszönhetően hatékonyabban és költségtakarékosan lehet megszervezni a kereskedelmi útvonalakat is.

A 2023. május 4-10. között rendezett interpack szakvásár kínálja mindezeket és más témákat is a kiterjedt szakmai párbeszédhez a gépek és berendezések gyártói, valamint a felhasználó iparágak vevői között.

Kapcsolódó cikkeink